kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Franciaországban magyar munkavállalókat kellett megvédeni

Felfüggesztette a magyar OLP-TECH Szerelőipari és Szolgáltató Kft. tevékenységét a dél-franciaországi Aquitaine prefektusa, mert 31 magyar munkavállalóját elfogadhatatlan feltételekkel foglalkoztatta a Bordeaux városától 20 kilométerre északra található Arsac napelem parkjának kivitelezésén.

A pénteki döntést a francia munkafelügyelet ellenőrzése előzte meg, amelynek során kiderült, hogy a napelem-telep teresztenyei alvállalkozója a dolgozóinak napi hivatalosan nyolc órás munkáért óránként 2,22 eurót fizetett, de a magyarok valójában napi 11 és fél órát dolgoztak a hét hat napján. (Franciaországban a minimál órabér bruttó 9,53 euró). Ez az első alkalom, hogy alkalmazták azt a törvény, amelyet a külföldi cégek által alkalmazott kiküldött munkavállalók kihasználásának megakadályozása érdekében júliusban fogadott el a francia parlament, írta a Le Figaro című napilap.

Gilles Savary, a törvényt beterjesztő szocialista képviselő üdvözölte a prefektúra döntését. "Ez azt jelenti, hogy a törvény könnyen és gyorsan alkalmazható. Ebben a konkrét esetben a munkavállalókat bejelentették, de agyondolgoztatták őket" - mondta a lapnak a politikus. Jean-Gérard Dubo, Arsac polgármestere a France3 közszolgálati televízióban elmondta: "Több, mint csalódott vagyok. Mindenre számítottunk egy ilyen jelentős projekt kapcsán, csak arra nem, hogy a dolgozókkal így bánnak".

A prefektúra közleménye szerint a november 19-i ellenőrzésen, amelyen a munkafelügyelet mellett a csendőrség és a társadalombiztosítási hatóság is jelen volt, "megállapították, hogy az alvállalkozó, a magyar OLP-TECH 31 dolgozót, vagyis az összes munkavállalóját, a munka törvénykönyvének nem megfelelő körülmények között alkalmazott, napi 8 órás alapnak megfelelő jövedelmet fizetve egy valójában 11 és fél órás munkavégzésért, heti 6 napon, óránként 2,22 eurós bérért. Ez a helyzet súlyosan sérti magukat a munkavállalókat, a tisztességes versenyt és az állami költségvetést" - idézte a prefektúra indoklását a Le Figaro.

Michel Delpuech prefektus "a tények súlyossága és az érintett dolgozók aránya miatt az OLP-TECH Kft. tevékenységét ezen a telepen három hónapra felfüggesztette". A prefektúra az ügyészségen is bejelentést tett a szabálysértések miatt, és kérte a megfelelő vizsgálatok lefolytatását. A 160 hektáros napelem park fő kivitelezője a francia Solaire Direct. A munkálatok júliusban kezdődtek, a parkot 2015 januárban tervezték átadni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk