Megjelent: 9 éve

Tehetetlen a hatóság a csaló munkáltatókkal szemben

A munkáltatók 69, míg a foglalkoztatottak 70 százalékánál talált jogsértéseket a munkaügyi hatóság az idei első három negyedévben. Továbbra is nagy gondot jelent a feketemunka, ahogy sokan csalnak a munkaidővel, a szabadságokkal és a fizetéssel is - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) vizsgálati összefoglalójából.

images

A Napi Gazdaság által idézett, 14 639 munkahely vizsgálatát összefoglaló dokumentum alapján kijelenthető, több vállalkozás szabálytalankodott idén, mint 2013-ban, amikor 67-67 százalékot érintettek a szabálytalanságok.

Feketén 8 477 dolgozót foglalkoztattak a vizsgált cégeknél. Ez az összes jogsértés 12 százalékát tette ki. A cégek is sokféle módon csalnak, a hatóság - elsősorban az építőiparban - találkozik olyan munkáltatókkal, akik hétköznapokon bejelentik a munkavállalók egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyát, hétvégén azonban nem. A "próbamunkával" is sokan trükköznek.

A hatóság ellenőrzései során 11 841 olyan dolgozót találtak, akiknél csalt a cég a munkaidővel, főképp a kereskedelemben, a vendéglátásban és a feldolgozóiparban. Gyakran előfordult, hogy a munkavállalókat a munkáltató nem tájékoztatta a munkaidő-beosztásról, illetve a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontjáról, vagy épp a valós munkaidő meghaladta a megengedett legmagasabb értéket, nem adták meg a megfelelő mennyiségű pihenőidőt - olvasható a Napi Gazdaság cikkében.

Sok munkáltató csal a szabadságokkal is, például úgy, hogy a nyilvántartáson "kiírt" szabadság alatt a munkavállalók valójában munkát végeznek. Az NMH tapasztalatai szerint ez főképp a feldolgozóiparban jellemző.

Az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott csaknem ötödénél a munkabérrel kapcsolatos jogsértéseket is találtak. A műszakpótlékkal, rendkívüli munkáért járó és vasárnapi pótlékkal kapcsolatos jogsértéseket jellemzően a kereskedelemben, míg az éjszakai bérpótlékkal összefüggésben megállapított szabályszegést inkább a személy- és vagyonvédelemben dolgozókkal szemben követték el.

Ugyancsak jelentős számban előforduló munkaügyi szabálytalanság a munkaviszony megszűnésekor, illetve megszüntetésekor kiállítandó igazolások kiadásának elmulasztása, késedelme, valamint a munkabér elszámolásának hiányossága - olvasható a hatósági összefoglalóban.

Az NMH idén január-szeptemberben 3 081 vállalkozással szemben összesen 455,5 millió forint munkaügyi bírságot szabott ki. Ugyanakkor az érdemi döntések túlnyomó többsége (több mint 70 százaléka) anyagi szankció nélküli intézkedés volt.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk