Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Aldi: száz üzlet, ezerhatszáz dolgozó Magyarországon

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. csütörtökön megnyitotta legújabb üzletét Budapesten a Kossuth Lajos utcában az egykori Úttörő Áruház helyén, amellyel együtt országosan immár száz áruházban várja a vásárlókat.

A közlemény idézi Székács Tibort, a cég ügyvezető igazgatóját, aki kiemelte: a társaság a 2006-os magyarországi megjelenése óta hosszú távon tervezi üzleti működését az országban.

Az Aldi Magyarországon 2006 óta 140 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre üzletek, a biatorbágyi központi irodaépület és logisztikai központ kialakítására, több mint 1600 magyarországi munkavállalót foglalkoztat, beszállítói és hosszú távú megállapodásai révén pedig további több ezer munkavállalóval és számos magyar kisvállalkozással áll kapcsolatban.

A társaság Magyarországon 2008 áprilisában nyitotta meg első 5 áruházát, az év végén pedig már 42 üzlete működött. Jelenleg az ország 100 pontján lévő Aldi üzletek több mint 100 000 négyzetméternyi eladótérrel rendelkeznek.

Az áruházak zömét zöldmezős beruházásként építették, illetve néhány meglévő épületet alakítottak üzletté, és összesen 16 olyan Aldi áruház van, amelyek nem új építésűek, hanem meglévő ingatlan átalakításával, vagy felújításával jöttek létre.

Nyilvános cégadatok szerint az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. 2013-ban 80,2 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el a 2012. évi 69,4 milliárddal szemben. A társaság 4,9 milliárd forint veszteséget mutatott ki a múlt évre. A társaság 2013 végén 1458 munkavállalót foglalkoztatott, míg a 2012 évet 1360 fővel zárta.

Az Aldinak jelenleg összesen csaknem 10 ezer üzlete van 18 országban - köztük Magyarországon -, az áruházlánc becsült forgalma évi több mint 40 milliárd euró.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk