Megjelent: 9 éve

Gyakornokból belsős munkatárs: az Audinál nem lehetetlen

Kitűnő perspektívát kínál az Audi Hungária Motor Kft. az egyetemi végzősöknek: ebben az évben már a századik gyakornok folytatja új munkatársként pályafutását a vállalatnál - tájékoztatta a HR Portált a vállalat.

images

Molnár Olivér, a Széchenyi István Egyetem járműmérnöki karán szerzett diplomát, és a vállalat Kísérleti Motorgyártó Központ Projektkoordináció/ Motorépítés területén try-out mérnökként helyezkedett el.

- Örülök, hogy immár a századik gyakornokot üdvözölhetjük Audis munkatársként a vállalatunknál. Ez utánpótlás-programunk sikerének bizonyítéka - mondta Dr. Knáb Erzsébet, a cég személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója.

Dr. Knáb Erzsébet hozzátette: a tehetséges egyetemi és főiskolai hallgatók gyakorlatuk alatt széles betekintést nyerhetnek vállalatunk működésébe, amelyet a diploma megszerzése után munkatársként is kamatoztathatnak. Az Audi Hungaria, mint Magyarország legvonzóbb munkaadója számos fejlődési lehetőséggel és vonzó keretfeltételekkel várja őket - mondta.

Évente több mint hatszáz gyakornok gazdagítja tudását gyakorlati tapasztalatokkal - ebből mintegy hatvan fő külföldi hallgató - az Audi Hungaria különböző területein. Különösen keresettek a műszaki, gazdasági és logisztika szakos nappali tagozatos hallgatók, pályázni német nyelvismerettel és legalább négy lezárt szemeszterrel lehet - olvasható a cég közleményében.

A vállalatot pályakezdők és tapasztalt munkavállalók ebben az évben immáron hatodszor választották Magyarország "Legvonzóbb Munkáltatójának".
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk