kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Nyílt napok főiskolákon és egyetemeken

Decemberben, januárban és februárban is több városban, intézményben tartanak nyílt napot, ahol tájékozódni lehet az intézményben folyó munkáról és a választható képzésekről, írja az edupress.

A szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre február 15-éig lehet jelentkezni, ezért már csak két hónapjuk van dönteni azoknak, akik ősztől egyetemen vagy főiskolán szeretnék folytatni tanulmányaikat. A jelentkezési lapon a szakkal együtt azt az intézményt is meg kell jelölni, ahol a képzést végeznék a fiatalok, így felmerülhet a kérdés: hogyan válasszak az egyetemek és főiskolák között?

A Felvi.hu összegyűjtötte azokat a szempontokat, amelyek a legtöbb fiatal döntésében szerepet játszanak. Megtalálható köztük a felsőoktatási intézmény presztízse, az oktatás színvonala, az egyéni kötődés, a családtagok, barátok, tanárok és ismeretlenek véleménye és tanácsai, valamint az intézményi élet is.

Decemberben többek között a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Debreceni Egyetem, a Kodolányi János Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem karain, januárban például a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola, valamint a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola és a Debreceni Egyetem több karán, februárban pedig az Edutus Főiskolán, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem karain lesznek nyílt napok.

A pontos időpontokról és helyszínekről a www.felvi.hu nyílt nap keresőjével lehet tájékozódni.

edupress
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk