Megjelent: 9 éve

Hogyan legyenek eredményesebbek a foglalkoztatási programok?

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) a „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” című kiemelt projekt keretén belül 2014. december 4-én Tematikus Konferenciát rendezett „A 2014-2020 tervezési időszak foglalkoztatást ösztönző operatív programok kiemelt fejlesztési tématerületei” témában.

A konferencia célja a TÁMOP-1.4.7-12/1-2012-0001 „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt céljaival harmonizálva a foglalkoztatási programokat megvalósító szervezetek hálózati együttműködésének fejlesztése, tapasztalatátadás, az eredmények visszacsatolása, a lehetséges hálózati szakmai együttműködési területek azonosítása, a tapasztalatátadás lehetőségeinek feltárása, a szakmai eredmények megismerésének és terjesztésének ösztönzése, a programok/projektek szinergia hatásának elősegítése, szakpolitikai szinten hasznosítható termékek azonosítása, a 2014-20-as időszak támogatási programjainak tervezéséhez a szekciómunka keretében megfogalmazásra kerülő javaslatok, módszerek és eszközök összegyűjtése és továbbítása politikai döntéshozók felé.

A 107 résztvevőt számláló országos rendezvényen főleg foglalkoztatási projektet megvalósító innovatív vagy tranzitfoglalkoztatási programokat megvalósító szervezetek; foglalkoztatási megállapodás keretében együttműködő partnerségek tagszervezetei; a foglalkoztatási programok szakmai, intézményi környezetének (önkormányzatok, szociális, gyermek- és családvédelmi intézmények, munkaügyi szervezet, nevelő, oktató, képző szervezetek, stb.) munkatársai vettek részt. Ezen kívül a foglalkoztatási programok környezetében működő elsődleges és másodlagos munkaerő-piaci szereplők, vállalkozások, munkaadók; valamint a foglalkoztatáspolitika formálásának fontosabb szereplői (NGM, NTH stb.) is jelen voltak.

A délelőtti plenáris előadások egy része lehetőséget biztosított a résztvevők számára, hogy pontosabb ismereteket szerezzenek a formálódó és hamarosan induló operatív programokról, másrészt, hogy a jó gyakorlatokból merítsenek hasznos ötleteket. A Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatási Programok Főosztályának munkatársa ismertette a GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) 5-6. prioritásainak részleteit, míg a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Területi és Egyedi Ágazati Fejlesztési Főosztályának munkatársa a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) foglalkoztatást ösztönző beavatkozásairól osztott meg további ismereteket. A plenáris előadások jó gyakorlatainak bemutatása keretében szó esett a Borsod megyében megvalósult tranzitfoglalkoztatás jellegű projektekről és a Kőszegi és a Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma példáján foglalkoztatási együttműködések kerültek bemutatásra.

A délelőtti plenáris előadásokat követően a konferencia kerekasztal beszélgetés formájában folytatódott: munkáltatói kapcsolattartás, közösségi kapcsolatok (PR), marketing, és üzleti tervezés témakörökben aktív párbeszéd zajlott a szakértők és a résztvevők között, hasznos gondolatok és ötletek hangzottak el. A kerekasztal beszélgetés lehetőséget biztosított a jelenlévők számára, hogy megosszák egymással saját tapasztalataikat, problémáikat, sikereiket és újító módszereket tanuljanak a szakértőktől, egymástól.

A konferencia elérte célját, a résztvevők saját gyakorlatukba beépíthető jó példákkal, új ötletekkel, új kapcsolatokkal gazdagodtak, ami nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatását támogató munkájuk a jövőben még eredményesebbé váljon.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk