kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Vasárnapi munka: havi kétszer, százszázalékos bérpótlékért

A munka törvénykönyvének módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy vasárnapi munkavégzés esetén százszázalékos bérpótlék járjon a munkavállalóknak, és hogy egy hónapban legfeljebb csak két vasárnap lehessen őket dolgoztatni - közölte Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője szerdán újságírókkal.

A politikus megerősítette, céljuk, hogy vasárnap senkit se lehessen dolgoztatni Magyarországon. Ennek megvalósítását a kereskedelemben lehet elkezdeni, azonban "ezt szeretnénk elérni mindenhol", ami 10-15 évbe is telhet, de az első lépést meg kell tenni - mondta.

A munka törvénykönyvének módosítását azonban már most kezdeményezik, hogy rögzítsék a jogszabályban: vasárnapi munkavégzés esetén százszázalékos bérpótlék jár a dolgozónak, akit egy hónapban csak kétszer lehet vasárnap lehet dolgoztatni - közölte.

Az eredetileg a KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartásról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban Rogán Antal kifejtette: az általa vezetett gazdasági bizottság támogatta azt a fideszes módosító indítványt, amely szerint az üzletek a hét utolsó napján csak az adventi időszakban és az év egy szabadon választott vasárnapján lehetnek majd nyitva.

A többi vasárnap csak a 200 négyzetméter alapterületnél kisebb családi üzletek lehetnek majd nyitva, feltéve, ha nem dolgoztatnak munkavállalót - közölte a politikus, hozzátéve, hogy a trafikok közül is csak a családi alapon működők tarthatnak nyitva vasárnaponként.

Az előterjesztés címe is változik egyébként: az üzletek nyitva tartása helyett a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmára utal majd a jogszabály címe.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk