kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Kifizetik az állami vállalatok az elmaradt juttatásokat

A Munkástanácsok Országos Szövetsége üdvözli, hogy egy kormányzati döntést követően megkezdik az állami tulajdonban lévő vállalatok az elmaradt 2013. évi és 2014. évi üzleti tervben elfogadott juttatások kifizetését.

Miként közleményükből kiderül, a Munkástanácsok többszöri kérésére a kormány egyértelműsítette azt a 2014. június 25-i intézkedését, amelyre hivatkozva a közvetlen vagy közvetett állami tulajdonban lévő vállalatok beszüntették a prémiumok és egyéb mozgóbérek kifizetését a munkavállalók számára - tájékoztatták portálunkat. Az állami vagy állami többségi tulajdonban lévő cégeknél működő közlekedési, vízügyi, őrző-védő, illetve fehérjeipari ágazatban dolgozó munkavállalók egy része július óta nem kapta meg többletfeladataikért járó egyes juttatásaikat.

A Munkástanácsok értesülése szerint a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt. levélben értesítette a cégeket, hogy a tulajdonos által meghatározottak szerint és a jogszabályokban foglaltak alapján megkezdhetik az elmaradt 2013. évi és 2014. évi üzleti tervben elfogadott juttatások kifizetését - áll a sajtóanyagban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk