Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Támogatást kapnak a fogyatékossággal élőket foglalkoztató cégek

Még az idén 2 milliárd 670 millió forint támogatást kapnak a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.

Czibere Károly az autista fiatalokat foglalkoztató Kockacsoki Nonprofit Kft. újbudai, Budafoki úti kézműves műhelyében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, ma már kézzel foghatóan bizonyítható, hogy a fogyatékos emberek valóban értékteremtő munkát tudnak végezni, valódi értéket tudnak teremteni és fontos részei munkaerőpiacnak.

Arról is beszélt, jövőre szeretnék továbbfejleszteni a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását célzó programot annak érdekében, hogy a munkaadók minél nagyobb számban tudjanak fogyatékossággal élő embereknek munkát adni.

Arra hívta fel a figyelmet: a cél az, hogy az érintettek az elsődleges munkaerőpiacon tudjanak elhelyezkedni, ám ha erre nincs lehetőség, akkor legalább átmeneti időre a különböző állami forrásokkal támogatott foglalkoztatási rendszerben. Hozzátette ugyanakkor, nem akarják hagyni, hogy a fogyatékossággal élő emberek a támogatási rendszerbe "belesüllyedjenek".

Azt mondta, a kormány minden ösztönzést és támogatást megad azoknak a kezdeményezéseknek és cégeknek, amelyek felismerik a fogyatékossággal élő emberekben rejlő lehetőségeket, értékeket.

Erre utalva közölte azt is, már elkészült az a jogszabály, amely januártól jelentősen könnyíteni fogja a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek adminisztrációját.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben közel kétszeresére, 80 ezerre emelkedett a megváltozott munkaképességűek száma, akik ma valamilyen foglalkoztatási jogviszonyban dolgoznak.

Czibere Károly azt hangoztatta: a fogyatékossággal élő embereket foglalkoztatása nemcsak üzleti kérdés, hanem egyben társadalmi felelősségvállalás is, szerinte ezért minden eszközzel lehetőséget kell teremteni arra, hogy meg tudják mutatni a bennük lévő értékeket.

A sajtótájékoztatónak helyet adó XI. kerületi, kézműves csokoládékat gyártó műhelyben januártól már három autista fiatal dolgozhat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk