kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Népszavazás jöhet a legkisebb jövedelem összege miatt?

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint jövőre erősödhet a szakszervezeti nyomásgyakorlás, Pataky Péter az MTI-nek adott évértékelő interjújában arról is beszámolt, népszavazást kezdeményeznének annak érdekében, hogy a legkisebb jövedelem nettója ne lehessen alacsonyabb a létminimumnál.

Pataky Péter szerint, a választási kampányok miatt 2014-ben sokkal kevesebb figyelem jutott a foglalkoztatásra, a munkavállalók jövedelmi helyzetére.

Az MSZOSZ elnöke elmondta: a szakszervezetek már a választások után megkeresték az illetékes minisztereket, párbeszédet kezdeményeztek és konkrét ügyeket is felvetettek. Két kivételtől - a Földművelésügyi Minisztériumtól és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól - eltekintve azonban a tárcáknál nem ültek le tárgyalni a szakszervezetekkel - mondta.

Kifogásolta, hogy a kabinet lényeges gazdaságpolitikai változtatásokról döntött, mindenfajta egyeztetés nélkül. A jövő évi minimálbérekről szóló tárgyalásokon például az MSZOSZ elnöke szerint példátlan helyzet állt elő azzal, hogy elfogadott adótörvények és érdemben eldöntött költségvetést követően ültek le tárgyalni. A megállapodás szerint jövőre ténylegesen lesz reálbér növekedés, de ebben a tempóban 12-13 év kellene ahhoz, hogy a minimálbér elérje a létminimumot - jegyezte meg a szakszervezeti vezető.

Az MSZOSZ elnöke közölte: népszavazást szeretnének kezdeményezni, hogy törvény írja elő Magyarországon azt: a legkisebb jövedelem nettója ne lehessen a létminimumnál kevesebb.

Pataky Péter hangsúlyozta: a dolgozói szegénység mértéke a legelfogadhatatlanabb a szakszervezetek számára. Tarthatatlannak nevezte, hogy a 21. században tömeges dolgozói szegénységről kelljen beszélni, valamint azt, hogy az elmúlt öt évben nőtt a nettó jövedelem és a létminimum közötti különbség. Ezt csak részben enyhítette, hogy a gyerekes családok az adókedvezményeken keresztül támogatást kaptak - mondta.

A dolgozói szegénység középtávon való felszámolására a jelenleginél igazságosabb és sokkal ésszerűbb adórendszerre lenne szükség - mondta. Ahhoz, hogy a legkisebb jövedelmek nettó értéke elérje a létminimumot a szakszervezeti vezető szerint teljesítménynek megfelelő béremelés kell, valamint olyan adórendszer, amely nem sújtja számtalan különadóval a vállalkozásokat és szükséges az is, hogy legyen egy valódi progresszív személyi jövedelemadó rendszer. Pataky Péter leszögezte: a mostani egykulcsos rendszer csak azt érte el, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek és átcsoportosították a jövedelmeket alulról felülre.

A közmunkaprogramról Pataky Péter úgy vélte, hogy azzal statisztikát lehet ugyan javítani, de a program nem vezet át a valóságos munkaerőpiacra, ehelyett egyfajta szociálpolitikájává vált a kormánynak. Véleménye szerint bizonyos mértékben szükség van rá, de csodafegyverként nem lehet használni mindenre, szociálpolitikára és foglalkoztatásra is. A közmunkaprogram kiterjesztésének az az eredménye, hogy kiszorulnak a munkavállalók a rendes munkaerőpiacról, valamint a béreket is leszorítja - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a közmunkásoknak fizetett bér elmarad a minimálbértől annak ellenére, hogy a minimálbér fogalma úgy szól, hogy Magyarország területén munkáért nem lehet kevesebbet fizetni.

Pataky Péter a szakszervezetek nyomásgyakorlásával kapcsolatban kifejtette: erős belső szervezőmunka kell ahhoz, hogy valóban akcióképesek legyenek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk