Megjelent: 9 éve

Pályakezdők csökkenő motivációja - mit tehet a HR-es?

A pályakezdő fiatal generációt most nem a divatos „internetes-cyber” világ felől közelítjük meg, hanem a munkavállalási motivációjukat vizsgáljuk. Hogyan keresnek állást, mik az elképzeléseik, az elvárásaik - és ezek mennyire állnak összhangban a munkaerőpiaccal, ami fogadja őket az iskolapadból kilépve.

images

images

A Meló-Depó 2000. Iskolaszövetkezet és a Produkteam Kft. közös felmérése alapján kiderül, hogy ezek sokszor ellentétben állnak egymással. De mit tehet ilyenkor a HR-es, akinek viszont fiatal és motivált frissdiplomásokra van szüksége az utánpótlás biztosításához?

A felmérés során 498 főt kérdeztek meg a 18-26 éves korosztályból, akik jelenleg felsőoktatási hallgatók, vagy fiatal pályakezdők. A kifejtős kérdésekre adott válaszaikból kiderül, hogy miért vélekednek másképp a nagybetűs munka világáról, és milyen nehézségekkel szembesülnek, amikor állást keresnek.

Milyennek képzelik a nagybetűs életet a fiatal felnőttek?

A felmérés során adott válaszok szerint a legtöbben azt remélik, hogy mindig lesz lehetőségük munkát vállalni, hiszen a piac nyitott. Tanulmányaik alatt társaik sem végeznek feltétlenül diákmunkát, vagy a kötelező gyakorlaton felüli munkát, így úgy gondolják, nekik sem kell - különösen, ha anyagilag megtehetik, hogy ne vállaljanak el semmilyen lehetőséget. Hitük szerint nem kell sokáig kevés pénzből élniük, hiszen az egyetem után rögtön “álom” fizetést fognak kapni.

Ez azonban nehezen lehetséges, ha a nagybetűs felnőtt munkavállalás előtt semmilyen tapasztalatot nem szereztek, vagy esetleg éppen csak a kötelező szakmai gyakorlat néhány hetében dolgoztak. Így a leendő munkavállaló nincs tisztában saját igényeivel és képességeivel, valamint ezeket nem tudja felmérni az interjúztató személy sem.

Több tapasztalat – jobb álláslehetőségek. Hogyan?

Az egyik lehetőség a munka világának megtapasztalására és saját képességeik kipróbálásra a diákmunka. Magyarország jelenleg 224 000 fő nappali tagozatos diákkal rendelkezik a felsőoktatásban, mégis csak töredékük végez iskolaszövetkezet keretében többé-kevésbé rendszeresen diákmunkát. A felmérésünkben részt vett közel 500 fő csupán egyharmada dolgozik folyamatosan, évente több hónapot. A helyzet persze ennél jobb, hiszen sokan a család vagy ismerős munkájába segítenek be. Azonban a többieknek, nagyjából a válaszadók felének egyáltalán nincs lehetősége diákmunkát vállalni tanulmányaik mellett vagy egyszerűen nagyon szegényesnek találják a diákmunka kínálatot. A Meló-Depó 2000. Iskolaszövetkezet és a Produkteam Kft. közös felmérése arra is rávilágít, hogy akinek a megélhetéséhez nem szükséges önálló pénzkereseti forrást teremtenie, az igen kis százalékban vállal munkát csupán azért, hogy tapasztalatait gyarapítsa.

Akik mégis a munkavállalás mellett döntenek, azok leginkább a releváns szakmai tapasztalatot adó lehetőségeket preferálják. Ezt követi az irodai, adminisztratív munka, vonzó lehetőség továbbá a hallgatók körében a nyelvtudást igénylő munkalehetőség is. A leginkább “került” munka a fizikai munka – pedig a legtöbb diákmunka könnyebb – nehezebb fizikai munkából áll össze, gondoljunk itt akár szórólapozási, leltározási, forgalomszámlálási vagy árufeltöltői munkára. A válaszadók közel 60 százaléka gondolta úgy, hogy a fizikai a legkevésbé vonzó munkalehetőség.

Mit tehet a HR-es? Így válassza ki a legjobbakat

Akármilyen véleményeket is sorakoztat fel általánosságban az Y-generáció, egy állásinterjú esetén a konkrét jelöltre, annak motivációjára és képességeire kell koncentrálnia az őt interjúztató személynek. Meg kell és - meg is lehet – találni azokat a pályakezdőket, akik dolgozni szeretnének, és beilleszkedni a vállalati struktúrába. Ha az első néhány perc után kétségeink vannak, a következő tanácsok segíthetnek abban, hogy kiderítsük: a megfelelő ösztönző munkakörnyezet esetében el lehet-e érni a kívánt pozitív változást a leendő munkavállaló szemléletében.

1. Bármilyen munkatapasztalat tapasztalat. Ha a jelentkezőnek még nem volt konkrét szakmai irányú tapasztalata, de egyébként motiváltnak tűnik, és másféle, nem szakmai munkakörökben már bizonyított hosszútávon, ez azt jelenti, hogy megbízható, és igényes a munkájára. Ez valószínűleg csak még inkább fokozódik, ha a jelentkező olyan munkát végezhet, ami a szakterülete.

2. A személyiséget kell megérteni. Bizony, nem egyszerű egy kb. félórás beszélgetésen. Kérje meg a jelentkezőt, hogy mesélje el, hogyan, milyen feladatokkal képzeli el egy napját a leendő munkahelyén, vagy szituációs játék során állítsa problémamegoldó feladatok elé! Ha ezek elképzelésébe, megoldásába a jelentkező aktívan beleveti magát, gondolkodik, netán rögtön kész válasza is van az első kérdésre – Ön biztos lehet benne, hogy interjúalanya önerejéből is foglalkozott már hasonló gondolatokkal, vagyis fejben és lélekben is a munkavállalásra készül.

3. Kérdezze meg a jelentkezőtől, hogy milyen tulajdonságait, képességeit használná legszívesebben a munkája során. Itt a cél nem a dicsekvés, de még csak nem is a szerénykedés, hanem annak kiszűrése, hogy a jelentkező tisztában van-e képességeivel, ismeri-e lehetőségeit és korlátait. Ezek tudatában nem csak a HR-es, hanem a jelentkező is biztosan tud dönteni, hogy el szeretné-e vállalni a pozíciót. Így nem 1-2 hét után derül ki, hogy közel sincs a várt elképzelésekhez képest.

A felmérést készítették és a cikk megírásában közreműködtek:
Dinnyés Henrietta, Simonka Éva és Szabados Gabriella toborzási munkatársak
Meló-Depó 2000. Iskolaszövetkezet
Produkteam Kft.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk