kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

20 millió forintra lehet szükség a nyugodt nyugdíjas évekhez

Akár 20 millió forintnyi megtakarításra lehet szüksége annak, aki a nyugdíjas évei alatt is ugyanazon az életszínvonalon szeretne élni, mint ahogyan aktív keresőként él. A jelenlegi trendek alapján a nyugdíj összege jelentősen kevesebb lehet, mint az aktív kereset.

A Központi Statisztikai Hivatal minden évben átfogó elemzést készít a nyugdíj és egyéb ellátások alakulásáról. Az utóbbi évek adatai szerint egyre magasabb a rendes nyugdíjban részesülők száma, míg a születendő gyermekek száma folyamatosan csökken. Ennek megfelelően egyre kevesebb aktív munkavállaló tart el egyre több nyugdíjast. A tendenciából következtethető, hogy az európai nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában 20-30 év múlva nem lesz már képes megfelelően működni.

A jelenleg rendelkezésre álló adatokat alapul véve Magyarországon, mai árfolyamon, átlagosan 20 millió forintra – vagyis a jövőben ennek megfelelő összegű megtakarításra lehet szüksége annak, aki fenn szeretné tartani a nyugdíjas korát megelőző életszínvonalát.

„Aggasztó a helyzet a nyugdíjhelyzet várható alakulása miatt” – nyilatkozta Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
A változás elsősorban azokat érinti, akik most a 20-as éveik végén, a 30-as éveik elején járnak, így várhatóan 2050. után érik el az öregségi nyugdíjkorhatárt.

Számukra különösen fontos lehet, hogy valamilyen, már ma elindított megtakarításból ki tudják majd egészíteni a nyugdíjbevételeiket. Ebben nyújthat megoldást a rendszeres önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás, amelynek segítségével már havi néhány ezer forint befizetésével nyugdíjas korunkra érzékelhető plusz bevételre tehetünk szert. Ráadásul
„Egyre többen ismerik fel az öngondoskodás és elő takarékosság fontosságát, pénztári taglétszámunk a válság óta a pénztári piacon először, az elmúlt évben növekedett. A visszajelzések alapján az önkéntes nyugdíjpénztári tagok számára legfontosabb szempont, hogy jelentős adójóváírást kaphatnak befizetéseik után, illetve a többi megtakarítási formához képest nagyon alacsony költséggel és utánajárás nélkül tudják haszonnal fialtatni a pénzüket" – mondta Nagy Csaba.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk