Megjelent: 9 éve

100 forintokban mérhető a nyugdíjpénztári tagdíj

A magánnyugdíjpénztáraknál döntöttek az idén kötelező havi tagdíjak összegéről, írja a Világgazdaság.

Mindössze 200 forintot kell befizetnie a Budapest pénztártagoknak, akik arról is dönthetnek, hogy az éves 2400 forintos minimum összeget egy összegben vagy részletekben fizetik be. Mióta a pénztárakat végelszámolás fenyegetheti, 50 százalék fölé nőtt a befizetők száma.

Az MKB Magánnyugdíjpénztár közgyűlésén továbbra is az eddig beszedett havi 1000 forint befizetéséről döntöttek, valamint ugyanennyi adományt várnak. A Szövetség 400 forintos tagdíjat és 5000 forint adományt kér tagjaitól.

A legnagyobb, a Horizont Magánnyugdíjpénztár eddig nem közölte adatait, de várhatóan ott is vegyes rendszer születik tagdíjból és adományokból.

A magánnyugdíjpénztárak az idén a korábbi 0.9 helyett a befizetett tagdíjak 2.5 százalékát fordíthatják majd a működésükre.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk