kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

200 új munkahely Szegeden

Jelentős létszámfejlesztést indított el a szegedi székhelyű, elsősorban ruházati termékeket előállító SZEFO Zrt., az állami tulajdonú cég a csongrádi megyeszékhelyen és Hódmezővásárhelyen összesen mintegy kétszáz főt szeretne felvenni telephelyeire – mondta a cég vezérigazgatója.

images

Kiss Sándor kifejtette: a vállalkozás 2015 első hetében a nyílt munkaerőpiacon 118 álláshelyet hirdetett meg és további 75 megváltozott munkaképességű dolgozót is várnak. A társaság hódmezővásárhelyi fióktelepeire 85 új dolgozót vesznek föl, közülük harmincan megváltozott munkaképességűek lesznek. A létszámbővítést az teszi lehetővé, hogy cég egy új konfekcionáló üzemegységet szeretne felállítani, mivel még az első negyedévben egy ruházati világszabadalommal szeretnének piacra lépni – tudatta a vezérigazgató. A munkatársak közé elsősorban betanított munkásokat várnak, a képzést saját maguk végzik. Emellett azonban magasan képzett szakembereket, textilmérnököket és informatikusokat is keresnek.

Az összesen 1100 főt, köztük 830 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató SZEFO Zrt. eredményes évet zárt 2014-ben, a forgalom meghaladta a 1,1 milliárd forintot. 2015-re 1,25 milliárd nettó árbevételi várnak és 35 millió forintos nyereségre számítanak – tette hozzá a vezérigazgató.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk