Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Egyre több német politikus szorgalmaz új bevándorlási rendszert

Németországban egyre több politikus szorgalmazza egy új bevándorlási rendszer kidolgozását, január első napjaiban a konzervatívok, a szociáldemokraták és az ellenzéki Zöldek részéről is felvetették, hogy társadalmi vitára és egy új törvény megalkotására van szükség.

images

Elsőként a konzervatív CDU főtitkára, Peter Tauber állt elő egy javaslattal, miszerint az eddiginél jóval szélesebb körű társadalmi diskurzust kell folytatni a bevándorlásról, majd jogszabállyá kell formálni a tanulságokat. A politikus szerint a németek "még nem gondolták végig, mi szükséges ahhoz, hogy sikeres bevándorlási célország" legyen a hazájuk.

Németországnak nem csak munkavállalókra van szüksége, akik egy ideig dolgoznak, majd a következő gazdasági válság idején továbbállnak, hanem olyan emberekre, akik "tudnak és akarnak tartósan felelősséget vállalni" az országért. Ezért ki kell kidolgozni egy törvényt arról, hogy milyen "képességekkel, képzettséggel és országépítő elkötelezettséggel kell rendelkezniük a bevándorlóknak, akik németté akarnak válni" - fejtette ki a CDU főtitkára.

Politikai elemzők szerint Peter Tabuer valószínűleg a párt elnökével, Angela Merkel kancellárral egyeztetve nyitotta meg a vitát, a felvetés célja pedig az lehet, hogy feltérképezzék a konzervatív táboron belüli erővonalakat és megpróbálják mederbe terelni a bevándorlás szigorú korlátozását követelő Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) mozgalom megjelenése révén kibontakozó társadalmi diskurzust.

A konzervatív táborban többen rögtön elutasították a CDU-főtitkár csütörtöki javaslatát. "Nem azt mondom, hogy elvetem a bevándorlási törvény ötletét, hanem azt, hogy már van ilyen törvényünk" - így nyilatkozott például a párt egyik legtekintélyesebb politikusa, Thomas de Maiziere belügyminiszter pénteken. A CDU testvérpártjának, az CSU-nak az elnöke, Horst Seehofer bajor miniszterelnök pedig azt mondta, hogy nincs szükség új jogszabályra, mert az EU-s és az EU-n kívüli állampolgárok németországi munkavállalására, valamint a menekültügyre vonatkozó előírások kellőképpen szabályozzák a területet.

Erre az álláspontra helyezkedett az egyik vezető gazdasági érdekképviselet, a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) elnöke, Eric Schweitzer is, aki szerint "felesleges" tovább szabályozni a bevándorlást.

Ugyanakkor a CDU más képviselői, köztük Annegret Kramp-Karrenbauer Saar-vidéki tartományi kormányfő és a német gazdaság legfontosabb bázisát jelentő középvállalati szektor érdekeinek képviseletét felvállaló CDU-s tagozat vezetője, Carsten Linnemann üdvözölték a javaslatot.

A jelenlegi szabályozási környezet zavaros, hiszen "emitt néhány előírás a diákoknak, amott pedig néhány a befektetőknek szól, míg egyes szabályok a munkavállalókra, más szabályok a munkavállalók családtagjaira vonatkoznak" - mondta Linnemann, aki szerint hasznos lenne a rendelkezéseket új rendszerbe szervezni.

Az ellenzéki Zöldek és a CDU/CSU-val kormányzó szociáldemokraták (SPD) is támogatják a felvetést. Az SPD szerint legkésőbb a ciklus végére, 2017-re el kell készíteni az új bevándorlási törvényt, amelynek kidolgozása során figyelembe kell venni, hogy a bevándorlás "gazdasági szükségszerűség", hiszen az elöregedés miatt évente 400 ezer ember lép ki a munkaerőpiacról, akiket szükséges pótolni - mondta Thomas Oppermann, az SPD frakcióvezetője. A baloldali politikus a Pegidára utalva annak a véleményének adott hangot, hogy a német társadalom jólétét fenyegeti az, aki be akarja zárni az ország kapuit a bevándorlók előtt.

Angela Merkel egyelőre nem foglalt állást egyértelműen a javasolt új bevándorlási törvény ügyében. A pártelnök-kancellár szombaton a CDU vezető testületeinek hamburgi értekezlete után tett nyilatkozatában azt mondta, hogy létezik ugyan egy sor jogszabály, de "tovább kell folytatni a vitát" a bevándorlás kérdéséről, és meg kell vizsgálni, hogy mennyire készült fel Németország a fenyegető munkaerőhiány kezelésére.

Németország az Egyesült Államok után a második számú bevándorlási célország a fejlett ipari államokat összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül. Az OECD decemberben megjelent adatai szerint 2013-ban tovább emelkedett a bevándorlási hullám, 465 ezer ember telepedett le tartósan Németországban, ami a kétszerese a világgazdasági válság előtti utolsó évben, 2007-ben regisztrált szintnek. A bevándorlók háromnegyede valamely európai országból érkezett.

A külföldi állampolgárok száma 2013 végén 6,2 millió volt Németországban, a bevándorló családból származó, de német állampolgársággal rendelkezők száma pedig 10,1 millió, vagyis nagyjából minden ötödik ember bevándorló hátterű a 80,5 milliós országban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk