kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

MTA elnöke: Több diplomásra lenne szükség

Ma már kevés egy érettségi - nyilatkozta a Népszabadságnak Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, aki szerint több diplomásra volna szükség.

Az MTA elnöke szerint Magyarországon az egyetemek a közép-európai átlagnál is rosszabbul finanszírozottak és sok egyéb tényező (bürokratikus kötöttségek, nehéz közbeszerzés) miatt is hátrányba kerülnek a magyar felsőoktatási intézmények.

Arról is beszélt: a stratégia szerint a felsőoktatás finanszírozásának javulása nem várható a következő években, holott az intézmények költségvetési helyzetének javítása szerinte elengedhetetlen.

Lovász László szerint a pályaelhagyó bölcsész nem fölöslegesen kiképzett valaki. Úgy véli, a bölcsészképzésben közgazdasági és jogi ismeretek oktatásával lehetne tágítani az elhelyezkedési lehetőségeket. Az MTA elnöke az interjúban arra is kitért, hogy nem kevesebb, hanem több diplomásra lenne szükség, a statisztikák szerint ugyanis az ő elhelyezkedési esélyeik jobbak.

"Nyilvánvalóan nem az okozza a súlyos társadalmi gondot Magyarországon, hogy túl vannak képezve az emberek, hanem az, hogy széles társadalmi rétegekben a megszerzett képzettség semmilyen komolyabb munkavállalást nem tesz lehetővé." - mondta Lovász László a Népszabadságnak.

Úgy véli, minél több fiatalnak kell olyan általános képzést nyújtani, amelynek segítségével viszonylag könnyen meg tudja tanulni egy-egy szakmán belül a változásokat. Ezt ma érettséginek hívjuk.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk