kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Vidékfejlesztési államtitkárság: vajon hány régi dolgozó költözött le Kecskemétre?

A Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága januártól Kecskemétre helyezte át a székhelyét, 110 fős létszámból 64-en kezdtek el dolgozni. Az Index értesülései szerint a legtöbb költöző ember újonnan felvett munkatárs volt. Közben folyamatosan vesznek fel embereket a környékről. Februárban egészülhet ki a létszám teljesen.

A Népszabadság korábban megírta, az államtitkárság korábbi dolgozóinak fele nem költözött Budapestről Kecskemétre, helyükre a környékről vettek fel "képzett, az agráriumban és a vidékfejlesztésben jártas fiatalokat".

Az Index minisztériumi forrására hivatkozva azt írta, túlzás azt állítani, hogy a dolgozók fele költözött volna Kecskemétre, a legtöbb költöző ember szeptemberben, újonnan felvett munkatárs volt, akiket már eleve úgy vettek fel, hogy majd Kecskeméten folytatják a munkát 2015-ben.

Szocialista politikusok szerint a létszámhiány óriási hanyagság, mert emiatt csak február végén jelenhetnek meg az új uniós fejlesztési időszak első pályázatai. Az áthelyezés anyagi hátterét illetően is sok a kérdőjel - írja a Népszava.

Tegnap az agrár- és vidékfejlesztési államtitkárság felújított épületének átadóján Orbán Viktor miniszterelnök is elismerte, hogy komoly ellenérveket lehet felhozni a költözés ellen, mint például a Budapest központú közigazgatási rendszer megbontása, a létszámgazdálkodás, illetve a fizikai elérhetőség.

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár 2014 végén elmondta,a költözés bejelentése után az államtitkárság mostani munkatársai közül sokan jelezték, nem kívánnak lakóhelyet változtatni, ezért egyesek a tárcán belül, esetleg más minisztériumnál kerestek egyéb feladatot, mások pedig távozásukat fontolgatják.

Index/Népszava/Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk