Megjelent: 9 éve

Tovább ragadhatnak bele a közmunkába a munkanélküliek

Januártól meghosszabbodtak a közmunka-programok, 11 hónap helyett 12 hónapig is lehet dolgozni, több pénzért - írja a Magyar Nemzet.

images

Miként a Belügyminisztérium a Magyar Nemzettel közölte, a téli közfoglalkoztatás keretében jelenleg közel 30 ezer ember képzése zajlik, a tanfolyamokról eddig mindössze 28 ember morzsolódott le többi között igazolatlan hiányzás, elhelyezkedés miatt, vagy egészségügyi okokból kifolyólag.

Az Újra tanulok programban eddig már több mint 115 ezren fejezték be sikeresen a képzést (tavaly télen 100 ezren ültek iskolapadba), s a résztvevőknek öt százaléka, 6726 fő morzsolódott le.

Januártól több jogszabályváltozás lépett életbe. Mostantól a közmunkások akár egész évben dolgozhatnak, eddig csak 11 hónapig lehet közfoglalkoztattottként dolgozni. Továbbá lehetővé tették a programok további hat hónappal történő, akár kétszeri meghosszabbítását. Az új szabályozás alapján a közfoglalkoztatottaknak lehetőségük van a 360 napos jogszerző idő összegyűjtésére, így a közfoglalkoztatásból történő átmeneti kikerülésük esetén sem maradnak ellátás nélkül.

Januártól a teljes munkaidőben dolgozó közfoglalkoztatott bére a tavalyi 77 300 forintról 79 155 forintra, legalább középfokú végzettséget és szakképesítést igénylő munkakör betöltése esetén 99 100 forintról 101 480 forintra nőtt. A munkavezetőt megillető közfoglalkoztatási bér 85 050 forintról 87 090 forintra emelkedett, míg a munkavezetőt megillető garantált bér az eddigi 109 040 forint helyett 111 660 forint lett.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk