Megjelent: 9 éve

Kérje munkáltatójától az adókedvezményt már januárban!

Már januárban érdemes kitölteni a családi adókedvezményt kérvényező nyilatkozatot, hogy már az első idei kifizetésnél érvényesíthető legyen a kedvezmény, írja a Hír24.

A családi adókedvezmény idén nem változik, a tavalyihoz hasonlóan egy vagy két eltartott után (gyermekenként) havonta és gyermekenként 62 500 forinttal csökkentheti az összevont adóalapot. Ez gyermekenként legfeljebb havi 10 ezer forinttal növelheti a nettó bért.

Legalább három eltartottnál pedig gyermekenként 206 250 forinttal csökkenthető az adóalap, ami maximum havi 33 ezer forintnyi pluszfizetést jelenthet.

Idén már az első házasok is részesülhetnek adókedvezményben, a házasságkötéstől számított 24 hónapon keresztül, ha legalább az egyikük számára első házasságkötésről van szó. Mértéke havonta 31 250 forinttal csökkenthető az adóalap, ami havi 5 ezer forint adókedvezmények felel meg.

Mindkét adókedvezmény esetében, az összeget megosztva, közösen is igénybe veheti a pár két tagja.

Hír24
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk