kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Abszurd kivándorlásról beszélni

A miniszterelnök szerint az Európai Unión belül nem beszélhetünk sem bevándorlásról, sem kivándorlásról, hiszen „egy közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk.”

Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt arról, hogy különbség van az Unión belüli mobilitás és a kívülről érkező bevándorlás között. A közös gazdasági téren belül bárki szabadon vállalhat munkát vagy közlekedhet turistaként, ezért abszurd politikai felhanggal Magyarországon kivándorlásról beszélni.

A megélhetési bevándorlóknak a miniszterelnök szerint nemet kell mondani, "nem akarjuk, hogy a megélhetési bevándorlók célországa legyen Magyarország". Brüsszelben pedig a menekültekre vonatkozó életidegen szabályok megváltoztatásáért kell harcolni, mondta Orbán Viktor.

Az Együtt, a PM és a Magyar Liberális Párt egyaránt tiltakozott a miniszterelnök kijelentései miatt. Az Együtt közleménye szerint a miniszterelnök kijelentései azért vérlázítóak, "mert Orbán Viktor maga is tudja, hogy hazudik". Hozzátették: az érintett magyarok többsége azért vállalt munkát külföldön, mert itthon nem tudott.

A devizában felvett fogyasztási hitelekről a bankoknak és a devizahiteleseknek kell tárgyalniuk, a kormány ebben mediátor szerepet vállalhat, miután a lakáshitelek ügyét a forintosítással megoldották, jelezte a kormányfő.

444.hu/MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk