kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

A szakorvos minimálbérnek mindenkire vonatkoznia kell

A szakorvosi minimálbér bevezetése esetén elengedhetetlen, hogy a többi szakorvos is részesüljön a plusz juttatásban, hangsúlyozta Velkey György, a Kórházszövetség elnöke az Inforádió Aréna című műsorában.

Velkey György szerint a kormány sokat fektetett be a szakorvosképzésbe, ami jó irány, valamelyest csökkentette is az orvoselvándorlás mértékét. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szakorvosi minimálbér bevezetésekor nem lehet különbséget tenni a most végzett és a már praktizáló szakorvosok között.

A Kórházszövetség elnöke az elvándorlásról azt mondta, hogy katasztrofális helyzet állhat elő, ha ugyanannyi orvos megy külföldre, mint ahány végez az egyetemen.

Az elmúlt évben nem volt béremelés, és idén sem várható, pedig az orvosok, szakdolgozók megbecsülésének növelése elengedhetetlen az itthon tartásukhoz - fogalmazott az elnök.

"Talán kevésbé ismert, hogy a százezer főre jutó szakdolgozók száma a fejlett egészségügyi kultúrájú országokban 2-2,5-szerese a Magyarországon lévőknek, de nemcsak sokkal több pénzt kapnak, hanem sokkal nyugodtabb és nagyobb szakértelmet lekötő, elmélyültebb munkát tudnak ezek az emberek végezni" - jelezte.

Inforádió
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk