Megjelent: 9 éve

A hiteles énmárka titka

Az énmárka a mások fejében rólunk kialakult kép, amelyen keresztül a külvilág viszonyul hozzánk. Hogy szeressék, az éppúgy a siker feltétele, mint ahogy a termékek esetében. De hogy épül fel?

Az énmárka részét képezi a karakterünk, a megjelenésünk, a viselkedésünk. Minden, attól kezdve, hogy mit viselünk, addig, hogy hogyan reagálunk egy fontos szakmai kérdésben. A vezető énmárkája az a kultúra, amit maga körül kialakít. Ahogyan helyzeteket old meg, kapcsolatot teremt, hatalmat gyakorol. A vezető énmárkája így direkt hatással van a cég teljesítményére is: jelentősen befolyásolja munkatársai működését, motivációját, eredményességét és így a cég sikerét. (Természetesen nem csak a vezetőnek, de az egész cégnek egy hiteles márkát kell képviselnie – nem csak a terméknek. Ezt azonban egyelőre félvállról veszik a cégek, pedig jelentős versenyelőny!)

A személyes márka építésével éppúgy tudatosan kell foglalkoznunk, ahogy a márkaépítéssel általában. Nem lehet kibújni a felelősség alól azzal, hogy „én olyan vagyok amilyen vagyok”, hisz a siker vagy a bukás múlhat azon, hogy a saját márkánkon is dolgozzunk.

A tárgyak és a személyek brandépítésének folyamata meglehetősen hasonló. A márka pillérei, a differenciáltság, a relevancia, az ismertség és a megbecsültség – amelyeket BAV BrandAssetTM Valuator)-kutatásában a Young & Rubicam határozott meg – az énmárka esetében is fontosak. A márkaépítés lényege a másokra gyakorolt hatásunk tudatossá tétele, erősségeink, értékeink kibontása, megjelenítése, ezek által pedig a rólunk másokban kialakuló kép formálása. Ebben kiemelt szerepe van az önismeretnek, hiszen ennek köszönhetően csökkenhet az a „vak” terület a személyiségünkkel kapcsolatban, amit a külvilág érzékel, nekünk magunknak viszont fogalmunk sincs róla.

Hiába hív össze például a vezető ötletelő értekezletet, ha a megjelenteket aztán nem hagyja szóhoz jutni, vagy csak egy-két embert hallgat meg. A motiváció növekedése helyett ezzel hosszú távon inkább az apátia felé viszi alkalmazottait. Vagy hiába akarjuk azt hirdetni magunkról, hogy elkötelezettek vagyunk a környezet védelme iránt, ha közben lépten-nyomon a benzinfaló amerikai autókból álló gyűjteményünkkel dicsekszünk.

Az egyéniséget elnyomni nem is érdemes, hiszen minden emberben megvannak azok az értékek, amelyek alkalmasak a pozitív márkakép kialakításához. Eredményesebb és a léleknek is jobbat tesz, ha az éppen divatos értékek helyett saját pozitív tulajdonságaink határozzák meg márkánk képét, amely így megbízható marad bármely változások közepette. Az üzleti környezet hónapok, évek alatt sokat változhat, a jól felépített vezetői énmárka viszont biztos pont.

Az énmárka építés lépései

  • 1. Értékbányászat. Miben vagyok jó, mihez értek, milyen tapasztalataim vannak – nem csak munkajellegűek, idetartozik az is, ha például gyakorló szülőként hatékony szervező vagyok.
  • 2. Személyes erősségek meghatározása. A betöltött szerepek meghatározása a specialitások, különlegességek kiemelésével. Mivel minden esetben szituációban működünk, ezért nem tulajdonságokról, hanem szerepekről érdemes gondolkodni, például: „hatékony szervező vagyok”, „motiváló vezető vagyok”. Ez a megközelítés megfoghatóbbá teszi az egyes szerepeket. Meg kell találni az egyes szerepekben megfogalmazható üzeneteket, amelyek közvetítik az egységes énmárkát.
  • 3. Értékek kibontása. Annak meghatározása, hogy az egyes értékekből fakadóan a másik mit kap általam.
  • 4. Kommunikáció. Lehetővé teszem, hogy a velem kapcsolatban állók megtapasztalják a személyes márkám nyújtotta előnyöket. Ezekről beszélni nem hiteles, annál inkább az átélhetővé tenni a másik számára.
  • 5. Visszacsatolás. A tapasztalatok alapján másokban lecsapódott kép megismerése és összehasonlítása az elképzelt énmárkával. Az esetleges eltérések alapján fejlődhetünk tovább.

    Egyéni márkánk akkor lesz hiteles, ha valódi értékeinken alapul. Ezért kialakítását mindenképpen belülről kell kezdeni. Ismernünk kell és meg kell találni magunkban azokat az értékeket, amelyeket képesek vagyunk megbízhatóan, állandóan nyújtani. Ennek egyik legfontosabb eleme a betöltendő vezetői szerepek tudatosítása, amelyek a szakmai értekezlet levezénylésétől a munkatársak személyes problémáinak kezeléséig terjednek. A vezető a viselkedésével, jelenlétével, működésével egyfajta kultúrát teremt, kijelöli, hogy a munkatársai milyen szerepekbe kerülhetnek, milyen viselkedésmintákat követhetnek. Egészen más vezetői márka jellemzi azt, aki bátorítja az együtt gondolkodó, új megoldásokat kitaláló munkatársakat és az, aki az utasítások pontos és csendes végrehajtását jutalmazza.

    Egységes és jellegzetes

    A márkaképet a személy nem maga hozza létre, az lecsapódik másokban. Ahhoz, hogy egy személy kitűnjön – éppúgy, ahogy a terméknek a boltban -, meg kell találnia azt, hogy mi az, amiben más, mint a körülötte lévő többiek. A jól felépített énmárka ezért amellett, hogy kiszámítható, és biztonságot ad, rendelkezik egyedi jellegzetességgel. A szakemberek szerint jó, ha ez valamilyen erős tulajdonságon, határozott személyiségjegyen alapul, akár azon, hogy valaki a nyugalom szobra, vagy éppen, hogy növeli a vele dolgozók önbizalmát. Ha ezek az alapok megvannak, az ismertség növelése következik, ami az üzleti életben mozgó ember esetében jelentheti a konferenciákon való megjelenést, felszólalást, cikkek megjelentetését vagy akár egy blog elindítását.

    Célszerű a márkát minden csatornán azonos módon kommunikálni, így figyelni kell akár arra is, hogy ha üzleti körökben komoly, visszahúzódó, megbízható személyiségünket domborítjuk ki, ne rontsa el az üzenetet valamely közösségi oldalon megjelenő, fékevesztett bulit ábrázoló kép.
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

    A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

    A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

    Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

    "Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

    “Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk