Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Három és félmillió francia van munka nélkül

Újabb rekordot döntött a munkanélküliség Franciaországban: az álláskeresők száma december végén elérte a 3,496 milliót, vagyis 8500-zal, 0,2 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest, és 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket - közölte a francia munkaügyi minisztérium.

A minisztériumi nyilvántartások szerint a részmunkaidőben, alkalmi munkát végzőkkel együtt az álláskeresők száma 5,21 millió. A minisztérium munkanélküliségi rátát nem közöl, azt később a statisztikai hivatal ismerteti. A 2014. évi harmadik negyedévben a munkanélküliségi ráta 10,4 százalék volt.

Francois Hollande államfő a közelmúltban jelezte, hogy amennyiben nem sikerül megállítania a munkanélküliség növekedését, nem jelölteti magát újra elnöknek 2017-ben. Hollande két és fél évvel ezelőtti megválasztása óta csak három olyan hónap volt, amikor valamelyest csökkent az álláskeresők száma.

A parlament hétfőn kezdte meg annak a törvénycsomagnak a vitáját, amelynek a gazdasági növekedés és a befektetések ösztönzése mellett az egyik legfőbb célja a munkahelyteremtés az évek óta több mint tízszázalékos munkanélküliséggel küzdő országban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk