Megjelent: 9 éve

Vagyonosodási vizsgálatot rendelt el az adóhatóság egy nyugdíjasnál

A nyugdíjas Pásztor Józsefné egy hallókészülék vásárlása miatt került az adóhatóság látókörébe. A NAV ugyanis azt is ellenőrzi, hogy az adózónak volt-e elég jövedelme egy kölcsön visszafizetéséhez - írja az Index.

A nyugdíjas asszony fiának kellett venni egy 929 ezer forintos hallókészüléket. A család összeadta a vételár egy részét, a maradékot, 400 ezer forintot pedig egy ismerőstől kérték kölcsön. A NAV vagyonosodási vizsgálatot indított az asszony ellen. A hatóság akkor találtak rá, amikor a neki kölcsönadó vállalkozót ellenőrizték. A nő szerint arra lettek kíváncsiak, hogy a havi 72 ezer forintos nyugdíjából hogyan tudta a 400 ezer forintos kölcsönt visszafizetni.

A családi összefogás-magyarázatot elfogadta a NAV. A nyugdíjas nő vagyonosodási ügye végül megoldódott, nem bírságolták meg.

Délmagyar/Index
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk