Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Csökken a francia diplomások elvándorlása

Három év után idén először csökkenő tendenciát mutat a francia diplomások elvándorlási kedve - derül ki az OpinionWay közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet szerdán ismertetett a Le Figaro című napilap.

images

images

Az ezer, három éven belül diplomázott francia megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint a diplomások 66 százaléka bízik abban, hogy fél éven belül állást talál hazájában. Az arány nyolcszázalékos emelkedést mutat 2014-hez képest.

A fiatal diplomásoknak már csak 21 százaléka képzeli el külföldön a karrierjét, míg tavaly és 2013-ban még 27 százalékos volt ez az arány.

Az elvándorlás egyébként az elmúlt pár évben (amióta a 10 százalék feletti munkanélküliség hónapról hónapra rekordot dönt) öltött nagyobb méreteket Franciaországban: 2012-ben a diplomásoknak még csak 13 százaléka tervezte, hogy külföldön keres munkát.

A francia fiatalok leginkább az Egyesült Államokba vágynak, második helyen áll Kanada, Nagy-Britannia, Ausztrália és Svájc előtt.

A legtöbben (53 százalék) azért indulnak el, mert úgy érzik, hogy képtelenség Franciaországban munkát találni. A megkérdezettek 45 százalékát a tapasztalatszerzés vágya is vezérli, 42 százalék pedig egy külföldi nyelv tökéletes elsajátítása céljából vállal külföldön munkát.

A felmérés szerint az is optimizmusra adhat okot, hogy a fiatal diplomásokat egyre gyakrabban hívják be állásinterjúkra, s 16 százalékkal csökkent az olyanok aránya, akiknek egyetlen állásinterjúra sem sikerül eljutniuk.

A fiatal diplomásoknak hatvan százaléka talál munkát Franciaországban, ez egy év alatt kilencszázalékos javulást jelent, de ehhez a korábbiaknál több helyre kell jelentkezniük. Egy francia frissdiplomás átlagosan 29 helyre küldi el az életrajzát - 2014-ben még 27, 2013-ban pedig átlagosan 16 álláshelyre jelentkezett.

A fővárosban munkát kereső fiatal diplomásoknak azonban ennél is több, átlagosan 38 helyre kell beadniuk a jelentkezésüket ahhoz, hogy álláshoz jussanak. Közülük 12 százalék ötven helyre jelentkezett egyszerre.

A francia munkaügyi minisztérium kedden este nyilvánosságra hozott adatai szerint egyébként a munkanélküliség újabb rekordot döntött: az álláskeresők száma december végén elérte a 3,496 milliót, vagyis 8500-zal, 0,2 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest, és 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.
A minisztériumi nyilvántartások szerint a részmunkaidőben, alkalmi munkát végzőkkel együtt az álláskeresők száma 5,21 millió. A minisztérium munkanélküliségi rátát nem közöl, azt később a statisztikai hivatal ismerteti. A 2014. évi harmadik negyedévben a munkanélküliségi ráta 10,4 százalék volt.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk