Megjelent: 9 éve

Felsőoktatási reform: ipari szakiból egyetemi tanár

Munkaerőpiaci és vállalati igényekről egyeztettek a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), valamint a magyarországi vállalatok képviselői. A Kamara üdvözölte a felsőoktatási stratégiát - közölte a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság.

images

A találkozón Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár ismertette a "Fokozatváltás a felsőoktatásban" című új felsőoktatási koncepciót, amelynek elfogadását széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés előzte meg, a felsőoktatásban érintett szervezetek javaslatainak nagy része pedig végül bekerült a stratégiába.

A témában érintett tagvállalatainak képviselőivel folytatott kerekasztal-beszélgetések alapján az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) is megfogalmazta ajánlásait. A Kamara vezetői örömmel fogadták, hogy szakmai javaslataik döntő többsége visszaköszön az új felsőoktatási koncepcióban.

A stratégia bemutatását követően lehetőség nyílt a Kamara, illetve a vállalatok megjelent képviselőinek javaslatait megvitatni, valamint tárgyalni a közösen megvalósítható megoldásokról, jövőbeli együttműködésekről.

A találkozó központi elemeként a Kamara, a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság és a legnagyobb befektetők megjelent képviselői egyetértettek abban, hogy a valós munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó, gyakorlatorientált felsőoktatási képzésekre van szükség. Az ezt elősegítő megoldási javaslatok között szerepelt az ipari gyakorlatot magában foglaló doktori képzések bevezetése, a hallgatók munkavállalásának ösztönzése és segítése (pl. munkabarát órarend bevezetésével vagy a vállalat és a felsőoktatási intézmény közötti kommunikációs csatorna kialakításával, hatékonyabbá tételével), valamint a kiváló szakmai gyakorlattal rendelkező ipari szakemberek egyetemi tanárként való foglalkoztatása. Emellett nagy hangsúlyt kapott az idegennyelv-tanulás fontossága is, mely témának az AmCham évek óta szószólója.

A felsőoktatási képzések gyakorlatközpontúságának növelésével összefüggésben a résztvevők külön figyelmet fordítottak a duális képzési rendszerre, amely elnyerte a vállalatok képviselőinek érdeklődését és támogatását. A felek megállapodtak abban, hogy strukturált keretek között, rendszeresítve folytatják a szakmai együttműködést.

Edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk