kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Idén is növekedhetnek a reálbérek az elemzők szerint

A KSH közzétett adatai szerint tavaly a nettó és bruttó átlagkereset egyaránt 3 százalékkal nőtt, az MTI által megkérdezett elemzők szerint az egyszeri hatások nélkül is tovább folytatódhat idén a reálbérek emelkedése Magyarországon.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. vezető elemzője szerint a javuló foglalkoztatás és az emelkedő keresetek a továbbiakban is segíthetik a fogyasztás bővülését, amely mind nagyobb súllyal járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez. Ezt a hatást rövid távon erősíthetik a devizahiteles elszámolások is.

A decemberi bruttó és nettó keresetek 6,7 százalékos megugrása nagyobb az előző hónapokra jellemző 2-3 százalékosos dinamikánál, amiben azonban jelentős szerepet játszottak az év végi egyszeri hatások is.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szintén úgy véli, hogy a rendszeres bérek emelkedése, valamint a családi adókedvezmények kiterjesztése jelentős megtakarítást és a vásárlóerő növekedését eredményezi, ami megmutatkozik majd a fogyasztásban is.

Az elemző kedvezőnek ítélte, hogy az alacsony infláció ellenére a közfoglalkoztatástól megtisztított adatok szerint markánsan, a nemzetgazdaságban 4,3, míg a vállalati szférában 4,4 százalékkal nőttek a rendszeres bérek. Szintén pozitívumként említette a foglalkoztatottak számának mintegy 2,5 százalékos növekedését a versenyszférában.

Balatoni András megjegyezte, hogy a létszámbővülés ellenére a vállalatok által is egyre többször kifogásolt munkaerőhiány figyelhető meg, ami fölfelé hajtja a béreket.

Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint ugyanakkor a múlt decemberi kiugró béremelkedés ellenére komolyabb változások nem várhatóak az idén a bérek alakulásában. Összességben a tavalyihoz hasonló 3 százalékos átlagos emelkedésre számít, és mivel az infláció az idén is 0 százalék körüli szinten maradhat, a reálbérek ugyanilyen mértékben növekedhetnek 2015-ben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a 2014 decemberi 7,7 százalékos reálkereset növekedésben a rendszeres jövedelmek erőteljes emelkedése mellett az év végi mozgóbér-kifizetések bővülésének is nagy szerepe volt.

Az NGM további létszámbővülésre és reálkereset emelkedésre számít a GDP adatok, a folyamatosan javuló foglalkoztatottság és a csökkenő árak fényében. A pozitív folyamatok pedig kedvezően hatnak a lakosság jövedelmi helyzetére és hozzájárulnak a belső fogyasztás növekedéséhez is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk