kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Híd a munka világába: hova folyt a pénz?

A "Híd a munka világába" nevű, közel 5 milliárdos projekt tele van gyanús pénzköltésekkel és szakmai blöffökkel - írja az Index. A romák foglalkoztatását segítő program azért költözött egy több száz milliós, budai irodába, mert reprezentatív irodára van szükségük az ügyfelek fogadásához és mert közel van a minisztériumokhoz.

Erről tegnap beszéltek az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) által futtatot Út a munka világába projekt menedzserei Ikotity István országgyűlési képviselőnek és Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szakszóvivőjének. A találkozóra az ORÖ elnöke, Farkas Flórián nem ment el.

Hadházy Ákos elmondta: megtudták, hogy az ORÖ nem 600 millió forintot, hanem 3 milliárdot fordíthat a romák munkavállalását segítő projektre, az azonban továbbra sem világos számukra, hogy ezt mire fordítják majd.

A párt politikusai továbbra is látni szeretnék a többi közt azt a 30 millió forintos tanulmányt, amely a munkavállalók toborzásának mikéntjéről szól, de arra is kíváncsiak, miért fordított az ORÖ ugyanekkora összeget projektmenedzselésre, miközben tizennyolc ember foglalkoztatnak erre a célra.

Hadházy Ákos egy másik tisztázatlan kérdésre is rámutatott: az ORÖ egy tavaly májusi határozatában az LMP politikusai szerint minden, az államtól kapott ingatlanját a szövetkezetre ruházta át, kedden azonban azt a tájékoztatást kapták, hogy azokat csak tízéves használatra adta át a roma önkormányzat. A politikus az ügyben tett feljelentése a Fővárosi Főügyészségre került.

Hadházy Ákos egy másik projektre is felhívta a figyelmet, amelyet szintén vitathatónak ítélt: az Út a szakmaválasztáshoz című 6 milliárd forintos projektnek - amely hátrányos helyzetű diákoknak folyósítana ösztöndíjat - már 2013-ban el kellett volna indulnia, ám eddig mindössze egy 30 millió forintos közbeszerzést írtak ki annak keretében egy egynapos, száz fős rendezvényre.

Az Index azt írja, hogy sok furcsaság van egy, az ORÖ most már a parlamentben is vitatott foglalkoztatási programja körül: 1,2 milliós fizetés félállásban, egy tanulmányban olyan sorok, mint "a roma nők ősanyai minősége", illetve 300 millióért vásárolt gellérthegyi irodaház abból az EU-s pénzből, amit a leghátrányosabb helyzetűek érdekében kellene felhasználni.

A portál írása szerint bár először úgy volt, Lázás János kivizsgáltatja a kifizetéseket, mégsem teszi ezt meg.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk