Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Hamarosan levelet kapnak a munkanélküli fiatalok

A kormány elindította a 25 év alatti munkanélküliek foglalkoztathatóságát segítő ifjúsági garancia programot az ország hat konvergencia-régiójában, és hamarosan jelentkezhetnek majd a részvételre a közép-magyarországi térségben is az állást kereső fiatalok - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.

A kormány a 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós forrásból az első programok egyikeként elindította az ifjúsági garancia programot, erre a célra az Európai Uniótól 2017 végéig a 4 leghátrányosabb helyzetű régió - Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl - 15 milliárd forintot kapott, ehhez az összeghez a magyar kormány még mintegy 200 milliárd forintot tesz, hogy 2020-ig minden régióban működhessen a program - mondta el Czomba Sándor.

Az ifjúsági garancia program több lépcsőben valósul meg, a tervek szerint 2017 végéig azokat a fiatalokat szólítják meg, akik legalább 6 hónapja, vagy azon túl regisztrált álláskeresők a rendszerben.

Magyarországon 174 ezer fiatal lenne érintett a programban, az induláskor 3 ezer regisztrált fiatalnak ajánlották fel a munkaügyi szervezetek az ifjúsági garancia programba való belépés lehetőségét a hat konvergencia régióban. Ők levelet kapnak a munkaügyi szervezettől, mindenki számára egyénre szabott tervet dolgoznak ki a részvételre, és ez alapján részesülhet a felkínált lehetőségből, például munkaerő-piaci szolgáltatásban, bértámogatásban, oktatásban, képzésben.

Czomba Sándor elmondta, hogy az Európai Unióban egy évvel ezelőtt deklarálták az ifjúsági garancia programot.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk