kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Közszolgálati dolgozók sztrájkbizottsága: több ezer munkavállalót fenyeget bércsökkentés

A Közszolgálati Dolgozók Demonstrációs és Sztrájkbizottsága (Közdemosz) tiltakozik az ellen, hogy több ezer munkavállalót fenyeget bércsökkentés.Követelik, hogy a központi bérintézkedések által nem érintettek részesüljön 10 százalék, de legalább bruttó 15 ezer forintos egyszeri bérintézkedésben.

A Közdemosz álláspontjáról és a megfogalmazott sztrájkkövetelésről tagszervezete, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) tájékoztatta az MTI-t szerdán. Mint közleményükben írták, a sztrájkkövetelés egyúttal azt is jelenti, hogy sztrájktörvény vonatkozó szabályai szerint a kormány egyeztető tárgyalást köteles tartani a témáról.

Felidézték: két évvel ezelőtt az államigazgatás és az önkormányzatok között - központi döntés alapján - feladat- és hatáskör átadás történt, a változás - amelynek következtében önkormányzati köztisztviselők kormánytisztviselői állományba kerültek - közel 12 ezer közigazgatási munkavállalót érintett.

A járási kormányhivatalokban komoly feszültséget okozott az a tény, hogy - az eltérített illetmények miatt - az azonos munkát végző kormánytisztviselők között jelentős bérkülönbség alakult ki, azok javára, akik magukkal hozták a korábbi önkormányzati munkáltatójuk által eltérített illetményüket. Akik csak a bértábla szerinti besorolásnak megfelelő illetményben részesülnek, ezt - indokkal - nehezményezik - tették hozzá.

Mint írták, az MKKSZ akkor elérte, hogy a magasabb keresettel rendelkezők bére ne csökkenjen, ugyanakkor nem sikerült elérni azt, hogy az azonos munkát végző kormánytisztviselők azonos bérezésben részesüljenek.

"Az egyenlőtlenséget a kormány most nem béremeléssel, hanem éppen ellenkezőleg, bércsökkentéssel kívánja felszámolni" - tették hozzá. Mint írták, az erről szóló törvényjavaslat már az Országgyűlés előtt van, és a járási kormányhivatalokban dolgozó kormánytisztviselő közül több ezer munkavállalót fenyeget a bércsökkentés. A szakszervezet határozott álláspontja szerint ugyanakkor kizárólag a keresetek emelése lehet az egyetlen megoldás.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk