kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

A lakáshitel cafeteria 5 leggyakoribb buktatója

Már számos cikk született arról, hogy hogyan adhat a munkáltató támogatást a munkavállalói hiteltörlesztéséhez. Vannak azonban olyan esetek, amikor a legjobb szándékkal sem realizálható a támogatás, legalábbis a jogszabályok betartása mellett. Szakértői tapasztalataiból P. Király Ágnes adószakértő, összegyűjtötte a leggyakoribbakat.

1. Beleférünk vagy kilógunk?

A méltányolható lakásigény az egyik legismertebb feltétele a támogatásnak. Ez a kritérium leegyszerűsítve azt jeleneti, hogy a hitelből vásárolt, épített lakásban hány szoba van, és abban hány családtag lakik.
A legtöbb hiteladós esetében nem is okoz problémát a megfelelés. Azonban a vidéki, főleg kisebb településeken élőknél előfordul, hogy egy nagyobb, több szobás családi házzal túllépik a támogatható lakásigényt. A helyzet furcsasága, hogy ezek az ingatlanok jellemzően lényegesen kisebb értékűek, mint egy nagyvárosi kisebb lakás.

2. Mennyi az annyi?

A másik vizsgálandó szempont a juttatásnál, hogy mekkora összeget adhat a munkáltató adómentesen. Itt már számít az ingatlan értéke, mégpedig az, amennyiért annak idején szerezték. Ehhez a munkavállalónak le kell adnia az adásvételi szerződést vagy az építés költségvetését. Az utóbbi szokta a problémát okozni, van, aki nem tudja már előkeríteni. Jó esetben a hitelező banktól ki lehet kérni másolatot, de azt általában ingyen nem adják. Végső esetben az építkezés számlái alapján lehet bekerülési értéket megállapítani, de ezt a megoldást egy HR-esnek sem kívánom.

3. Ki lakik a házacskámban?

Egyre több olyan eset van, amelyben a támogatni kívánt munkavállaló már nem abban az ingatlanban lakik, és már nincs is a tulajdonában, amelyikre a hitelt felvette. Azóta újabb ingatlant vásárolt, és a bank áttelepítette a hitelét az új ingatlanra.
A jogszabályi előírások nem zárják ki ezt a lehetőséget, azonban körültekintően kell eljárni a feltételek vizsgálatakor, hogy mit, hogyan, milyen időszakra kell igazolni.

4. Hitel kavalkád

A hitelszerződések vizsgálatakor is érdekes történetek kerülnek elő, amelyekből néhány sajnos azzal végződik, hogy nemet kell mondani a jogosultság elbírálásánál.

Az egyik ilyen tipikus helyzet, amikor a munkavállaló ugyan bizonygatja, hogy ő a lakása korszerűsítésére vette fel a hitelt, de ez a szerződésből nem derül ki. Hiteligénylésnek pedig már nyoma sincs, vagy az sem igazol semmit, ez jellemző probléma az ún. szabad felhasználású hitelek esetén.
Legalább ilyen gyakori történet, amikor a korábbi lakáscélú hitelt kiváltották, de az új hitel nem csak ezt fedezte, hanem esetleg egyéb tartozás rendezését is bevonták, vagy valamilyen további célra megfejelték az összeget.

Ezekben az esetekben nem igazolható a lakáscél megvalósulása.

5. Az én pénzem, a te számlád, de kinek a törlesztése?

A legtöbb problémát a támogatás folyósításának célszámlája, illetve az összeg felhasználásának igazolása okozza.

Gyakori helyzet, hogy egy házaspárnak közös bankszámlája van, de csak az egyikük számlatulajdonos, a másik „csak” rendelkező a számla felett. Mivel a jogszabály úgy szól, hogy a munkavállaló saját, törlesztésre használt számlája lehet célszámla, ezért szerencsétlen esetben éppen nem az a számlatulajdonos, aki a támogatást kapná.

Persze megoldás lehet a hitelszámlára történő utalás, feltéve, ha a hitelező bank vezet ilyet, és az a munkavállaló nevén fut, vagy központi hitel-elszámolási számláról van szó. A legbosszantóbb, amikor a támogatást igénylő minden egyéb feltételnek megfelel, csak éppen nincs olyan számlája, amire utalhatna a munkáltató.

Legalább ilyen kellemetlen, amikor minden klappol, mehetne a folyósítás, a dolgozó behozza a bankkivonatát, amivel igazolja, hogy a támogatásból, vagy azt megelőzően kifizette a törlesztését, csak éppen a kivonaton szereplő tételből nem lehet beazonosítani, hogy az valóban a lakáscélú hitel törlesztése. Ilyenkor drága séta következhet a bankfiókba, ahol külön igazolást kér az ügyfél a hitelszerződés és a törlesztés kapcsolatáról. Bankja válogatja, hogy ezt mennyi idő alatt és mennyi pénzért adják ki. Találkozunk valóban ügyfélbarát készséges ügyintézéssel, de sajnos azzal is, hogy a sok ezer forintos papír éppen csak arra nem ad választ, ami a célja lett volna.

A fenti buktatók némelyikét nehéz előre felderíteni, néha szegény munkavállaló azt sem érti, mit kérdezünk tőle. Alapos előzetes tájékoztatással azonban lényegesen növelhető a sikeres történetek száma.

P. Király Ágnes
okleveles adószakértő
Top Cafeteria Kft
www.top-cafeteria.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk