Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 9 éve

Két év a komfortzónán kívül - így lesz a pályakezdőből vezető

Felelősségteljes feladatok, kapcsolati háló építése, pörgés és feszített tempó, személyzet és szervezetfejlesztés egyben. Végzős illetve pályakezdő informatikusoknak jelent komoly gyakorlatszerzési lehetőséget a GE ITLP vezetőképző programja. Ráadásul két év alatt különböző nemzetközi színtereken is kipróbálhatják magukat különböző munkakultúrában, kihívást jelentő feladatokkal a cégen belül, a világ különböző tájain.

A témáról három érintettel beszélgettünk, Paál Laurával a GE ITLP(Information Technology Leadership Program) regionális vezetőjével, Tibor Tímeával, aki a program második évében tart, illetve Bödő Gergellyel, a GE Global Operations IT Transition & Integration Program menedzserével, aki pedig már befejezte a képzést.

A programban résztvevő fiatalok az informatika különböző szakterületein (például: mobiltechnológia, internetbiztonság, adatelemzés, felhőtechnológia) és a vezetői készségek területén gyűjthetnek tapasztalatot, fejlődhetnek, mondta Paál Laura.
Paál Laura

Elsőre talán furcsán hangzik, hogy már a pályakezdőknél vezetőképzésről beszélünk, de úgy látszik, nem lehet elég korán kezdeni a jövő vezetőinek felkészítését.

A vezetői felkészítés alapjai

„A programba elsősorban a frissen végzett, vagy legfeljebb 1-2 éves munkatapasztalattal rendelkezőket várjuk. A kiválasztásnál mindenképpen előny, ha a diploma megszerzése előtt, a tanulmányok mellett is szerzett már szakmai tapasztalatokat a jelentkező. Ez lehet akár munkatapasztalat például gyakornokként, de akár különböző hallgatói szervezetekben betöltött szerep is.

Ami a vezetőképzést illeti, a szakmai curriculum mellett, a kétéves képzés során a résztvevők heti rendszerességgel, személyes és online tréningeken vesznek részt, ahol többek között elsajátíthatják az üzleti és pénzügyi alapokat, az üzleti nyelvet, a hatékony üzleti prezentációt, emellett megismerkednek például a Lean Six Sigma vállalatvezetési rendszerrel, vagy éppen a változásmenedzsment alapjaival. Ezeknek az ismereteknek köszönhetően a programot elvégző kollégák előtt nagyon szép nemzetközi karrierlehetőség nyílik meg cégen belül. Ezt bizonyítja, hogy a GE számos informatikai igazgatójának pályafutása ezzel a programmal kezdődött.” – mondja Paál Laura regionális programvezető.
Jelentkezőket nem csak a cégen belülről, hanem kívülről is fogadnak, ugyanakkor jellemző, hogy a vállalatnál gyakornoki pozícióban dolgozók is bekerülnek. A részvételhez magabiztos angoltudás kell, és nem árt, ha a pályázó vezetői ambíciókkal is rendelkezik és persze elhivatott az információtechnológia iránt. Felvételi beszélgetés és egynapos karriernap a belépő a programba.

Alkalmazkodási képesség és tanulékonyság

A rotáció során többféle pozícióban, munkaterületen, különböző országokban és munkakultúrában dolgoznak a fiatal informatikusok, így nem mindegy, hogy az ebből adódó kihívásokkal hogyan küzdenek meg, erősíti meg Paál Laura.

„A kiválasztási folyamat alatt igyekszünk azokat a fiatalokat megtalálni, akik korábbi tapasztalataik alapján már bizonyították, hogy gyorsan tanulnak, gyorsan alkalmazkodnak és nyitottak a kihívásokra, hiszen a képzés során a világ különböző pontjain, sokféle IT területeken kell majd helytállniuk. Hogy sikerrel vegyék az akadályokat, folyamatos tréningekkel és mentorálással segítjük őket: minden ITLP-vel több vezető is dolgozik, hogy a program során egyéni tudásuknak és készségüknek megfelelően a legtöbbet tudjanak fejlődni.”

Tibor Tímea az ITLP program második événél tart, így már van némi tapasztalata abban, hogy hogyan kezelje a változás adta kihívásokat. „Az ITLP program egyik legnagyobb előnye, hogy az ember megtanulja kezelni az ismeretlen helyzeteket. A rotációk eleje természetesen mindig arról szól, hogy megismerkedjünk az új feladattal, csapattagokkal, körülményekkel, de ez teszi izgalmassá is. Az ITLP-k bizonyos szempontból kiváltságos helyzetben vannak, hiszen a feladatok, amiket kapunk, prioritást élveznek, így a munkatársaink mellett a felsővezetés tagjai is szívesen figyelemmel kísérik a munkánkat.

Egy frissdiplomás szempontjából azért is hasznos ennek a két évnek a tapasztalata, mert elég hamar találkozik valódi felelősséggel, éles helyzetekkel. „ A program mottója ("Lead by doing") arra utal, hogy a kezdetektől olyan feladatokat látunk el, amelyek felelősségteljesek, és jelentősek. A kétéves program egy olyan tréninggel kezdődik, ahol alapvető vezetői készségek sajátíthatunk el, és a rotációkat külön izgalmassá teszi, ahogy ezeket megtanuljuk a gyakorlatban is hasznosítani.

A négy rotáció alatt találkozunk projektmenedzsment fókuszú és technikai fókuszú feladatokkal is. Ezek lehetőséget biztosítanak arra, hogy más-más oldalról lássunk bele az üzleti folyamatok működéseibe, illetve hozzásegítenek ahhoz, hogy valódi tapasztalatot szerezzünk, és az egyes területek bevált gyakorlatait megismerjük. Ezek összessége mindenképpen olyan tudás, amit hosszú távon is tudunk majd hasznosítani.”

Paál Laura szerint éppen az a cél, hogy a résztvevőket olyan kihívások elé állítsák, amelyek a mindennapi munkában is érhetik őket, hogy képesek legyenek ehhez a tempóhoz, ritmushoz alkalmazkodni. „A program egyik erőssége éppen abban rejlik, hogy a résztvevőknek igen rövid idő alatt, újabb és újabb körülményekhez alkalmazkodva kell fókuszáltan és eredményesen dolgozniuk. Éppen úgy, ahogy mi is működünk nap mint nap. Tehát mindig éles helyzetben, valós feladatokon kell bizonyítaniuk, ráadásul a vállalat legfontosabb projektjein éppen azért, mert pontosan ezeken a területeken van szükségünk a tehetségükre, ők pedig ebből tanulhatnak a legtöbbet.”

Élet a komfortzónán kívül

Bödő Gergely, a GE Global Operations IT Transition & Integration Program menedzsere már a hosszabb távú hatásokról és tapasztalatokról is be tud számolni, hiszen ő már korábban befejezte a programot és vezetői pozícióban van a vállalatnál.
Bödő Gergely

„A kétéves program alatt folyamatosan a komfortzónámon kívül tartottak a vezetőim, elősegítve így a gyors fejlődésemet. Ez azóta már a DNS-em része, saját magam keresem a lehetőségeket, hogy feszegessem a határaimat és új területeket ismerjek meg, úgy gondolom ez a fejlődés leghatékonyabb módszere. Ezzel kéz a kézben jár a megállás nélküli tanulás fontossága is. Nem elég, hogy a folyamatosan bővülő felelősségi körökkel több tapasztalatot szerezzünk, emellett elengedhetetlen a szakmai és nem szakmai önképzés is. Ezzel a „komfortzónán kívüliséggel” másokat is tudunk inspirálni, a jelenleg nálunk dolgozó gyakornokoknál is igyekszem ezt kialakítani, mert ezt nem lehet elég korán kezdeni.

Ahhoz, hogy a fentieket ma egyensúlyban tudjam tartani, elengedhetetlen volt az az önismereti utazás, amit a két év alatt átéltem. A program része a rendszeres formális és informális visszajelzés, mind a munkánkról, mind a hozzáállásunkról a munkához. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy fel tudtam mérni, hogy milyen területeken kell még fejlődnöm, illetve mik azok a velem született erősségeim, amivel a munkatársaim és a csapat munkáját segíteni tudom.”

Mindenkitől lehet valamit tanulni

A rotációnak szerepe van abban is, hogy a fiatalok képesek legyenek kialakítani, bővíteni kapcsolati hálójukat, illetve a különböző munkaterületek közti együttműködést, egymás megértését is segíti a betekintés a különböző feladatkörökbe.

„A program elején, az Egyesült Államokban megtartott egyhónapos tréning során lehetőségünk volt megismerkedni az összes ITLP-vel, akiket abban az évben vettek fel, a világ összes pontján. Ez nagyjából 100 embert jelent, az összes üzletágból. Az erős kollaborációnak köszönhetően tudunk egymás rotációinak tevékenységeiről, így ha új feladatba kezdünk, akkor meg tudjuk beszélni egymás eddigi tapasztalatait az adott témában.” – mondja Tibor Tímea.

Ezt Bödő Gergely is megerősítette, aki szerint elengedhetetlen az az üzleti funkciókon átívelő tudás, amit a négy rotáció alatt sajátítanak el. „Így nem csak egy funkcionális silóban gondolkodunk, hanem megértjük az összefüggéseket a különböző IT és nem IT csapatok között.”

A multikulturális tapasztalat az úgy nevezett puha faktorokat, a személyközi kapcsolatok kialakításának a készségét is fejleszti, alakítja.
„Nagyon sok kultúra képviselőivel találkoztam és a rengeteg munkatárs közül, akikkel együtt dolgoztam, sokak rendkívül kiválóak egy-egy területen. Fontos, hogy megtaláljuk ezeket a példaképeket és eltanuljuk tőlük ezeket a jellemzően nem szakmai, hanem úgy nevezett soft-skill tulajdonságokat.

Eddig a legtöbbet egy amerikai kollégától tanultam, aki minden problémához mosolyogva áll hozzá, és ezzel rendkívül motiválja a csapatot, továbbá egy magyar felsővezetőtől, aki mindig kiemelkedően ügyel arra, hogy időt szakítson rá, hogy meghallgasson és irányt mutasson, amikor tanácsra van szükségem. Emellett kiemelném még azt a lengyel végzett ITLP-t, aki a kapcsolati hálójának tudatos építésében jeleskedik.”

Tibor Tímea úgy véli érdemben alakította jövőbeni terveit a programban eltöltött két év. „A felmerülő feladatok sokszínűsége, változatossága miatt egyre komfortosabban érzem magam a váratlan helyzetekben is, ami arra ösztönöz, hogy merjek nagy lépéseket tenni. Minden feladatkörben sok olyan rész volt, amiket szívesen csináltam, de voltak olyanok is, amiket kevésbé. Ezeket összevetve egy szép ív rajzolható, amelynek mentén folyamatosan igazítom a jövőbeli terveimet, céljaimat.”

Nem nőnek való világ?

Bár az informatikát ma sem tekinti a külvilág igazán nőknek való szakmának, egyre több program és kezdeményezés van az előítéletek és a rossz beidegződések lebontására. Paál Laura női informatikai vezetőként maga is élő ellenpélda.

„Annak ellenére, hogy az IT még napjainkban sem mondható tipikusan női területnek, eddigi pályafutásom során én személy szerint nem találkoztam előítéletekkel. Az ITLP programban pedig kifejezetten jó a férfi és női résztvevők aránya. Jelenleg a 9 aktív magyar ITLP közül 5 nő, és az új jelentkezők között mindig találunk újabb tehetségeket. Meggyőződésünk, hogy a különböző végzettségű, szakértelmű ITLP-k adják az üzletnek azt a változatosságot, ami szükséges a program értékeinek fenntartásához. A kiválasztás során azonban szigorúan a jelentkező szakmai és vezetői kvalitásai alapján döntünk.”
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk