kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Az MGYOSZ fejleszti a munkaadók alkalmazkodóképességét

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) az Európai Szociális Alap (ESZA) 131 millió forint támogatásával információs kampány keretében fejleszti a hazai munkaadók alkalmazkodóképességét - közölte a szövetség.

Magyarország legnagyobb munkáltatói szervezete nemcsak elkötelezetten képviseli a hazai munkaadók érdekeit, de rendkívül fontosnak tartja folyamatos fejlesztésüket, mellyel javítani tudja a vállalatok alkalmazkodóképességét a gyorsan változó gazdasági környezetben is. Ezt a célt szem előtt tartva indította útjának a szövetség a Széchenyi 2020 program által támogatott információs kampányát is, amely során az Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Közép-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon aktív munkaadói szövetségek minél hatékonyabb működését kívánják segíteni - írják sajtóanyagjukban.

A 2014 nyarán indult program első szakaszában a munkaadói érdekképviseleteket erősítették, ennek érdekében az MGYOSZ nemzetközi jó gyakorlatok megismertetésével igyekezett segíteni a regionális szervezetei munkáját.

A projekt keretében az MGYOSZ tagszervezetei külföldi munkaadói szervezetek vendégeként első kézből ismerhették meg azok felépítését és működését.

Az információs kampány újabb állomásaként az idén tavasszal egyebek mellett Budapesten és négy régióban szerveznek eseményeket a helyi munkaadók számára, ahol a háromoldalú egyeztetéseken a vállalatok találkozhatnak a régiójuk döntéshozóival és szakszervezeti képviselőkkel.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége 1902-ben alakult. A szövetség tájékoztatása szerint a versenyszféra több mint 60 százalékát képviseli, 6000 közép- és nagyvállalatot, 51 szakmai és 15 megyei-regionális szövetséget tömörít, 2005 óta tagja az 1958-ban alakult az európai munkaadói érdekképviseletnek, a Businesseurope-nak.

A rendezvényeken a helyi vállalatok előtt álló lehetőségekről és kihívásokról, valamint régiójuk gazdasági helyzetéről tartanak előadásokat. Az MGYOSZ május elején egynapos képzést is szervez a régiókban, melyek keretében a munkaadók az új Munka Törvénykönyvéről, annak módosításairól és az alkalmazással kapcsolatos eddigi tapasztalatokról informálódhatnak.

A kampány során a vállalatok számára, alkalmazkodóképességük javítása érdekében, az MGYOSZ ingyenes nyelvi és informatikai képzéseket nyújt a régiókban.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk