kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Ön munkaügyi felügyelő? - Németországban biztosan lenne munkája

Németországban tavaly meghaladta a 100 ezret a feketemunka miatt indított eljárások száma, a hatóságok által kimutatott kár pedig megközelíti az egymilliárd eurót. Nagyon sok munkájuk van tehát a munkaügyi ellenőröknek. 1600 ellenőrt vesznek fel 2019-ig a minimálbérszabályok betartásának ellenőrzésére.

images

A német vám- és pénzügyőrség csütörtökön megjelent éves jelentése szerint a feketemunka visszaszorításáért dolgozó részleg 6700 munkatársa 2014-ben 513 ezer embert és 63 ezer munkaadót ellenőrzött. A szabálytalanságok miatt indított eljárások száma 103 ezerre emelkedett az egy évvel korábbi 95 ezerről.

A jelentésben kiemelték, hogy "az ellenőrök csaknem valamennyi nagyobb építkezésnél a szervezett bűnözés jeleit tapasztalják", de a jelenség nemcsak az építőipart, hanem "szinte valamennyi gazdasági ágazatot érinti". Az illegális foglalkoztatásra határokon átnyúló hálózatok alakultak ki, amelyek egy-egy kiterjedt, esetenként 100 fős bűnözői kör tevékenységét hangolják össze.

A munkavállalók illegális foglalkoztatása, a járulék- és adófizetés "bandaszerűen" szervezett megkerülése évente több milliárd euró bevételkiesést okoz - tették hozzá a hatóságot felügyelő pénzügyminisztérium által kiadott jelentésben, amely szerint az eljárások nyomán feltárt kár értéke tavaly 795 millió euróra emelkedett a 2013-ban regisztrált 777 millió euróról.

A feketemunka elleni részleg (Finanzkontrolle Schwarzarbeit) feladatai a valamennyi ágazatban kötelező, óránkénti bruttó 8,5 eurós (2600 forint) minimálbér január 1-jei bevezetésével tovább bővültek, ezért jelentős létszámfejlesztést terveznek. A minimálbérszabályok betartásának ellenőrzésére 2019-ig 1600 embert vesznek fel.

A hatóság egészének tevékenységéről beszámoló jelentés szerint tavaly 140 millió szál csempészett cigarettát, 13,5 tonna kábítószert és 137,7 millió euró értékű hamisított árucikket foglaltak le a vámnyomozók és pénzügyőrök Németországban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk