kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

A magyarok készülnek a nyugdíj utáni munkára

A magyarok többsége szerint a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd a megélhetésért. A Randstad kutatása alapján mi tesszük félre a legkevesebbet a nyugdíjas éveinkre, mert meggyőződésünk, hogy az időskori megélhetést a járulékok rendszerén keresztül a munkáltatónak és az államnak kellene garantálnia.

A portálunkhoz eljuttatott Workmonitor kutatás szerint a magyarok 77 százaléka arra számít, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd. Minden hatodik válaszadó úgy látja, hogy valószínűleg csak 70 éves kora után hagyhatja abba a munkát, mindössze a megkérdezettek 41 százaléka mondta, hogy 65 éves korára végleg visszavonul.

"A tavalyi Randstad Awardot megelőző kutatásunkból kiderült, hogy a magyarok nem szívesen dolgoznak ilyen sokáig: hazánkban a munkavállalók véleménye alapján az ideális nyugdíjkorhatár 57 év lenne" - tette hozzá Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette, hogy a kényszer szülte és az ideálisnak tartott nyugdíjazási idő jobban közelít egymáshoz több nyugat-európai országban: Hollandiában például a válaszadók 71 százaléka úgy gondolja, hogy 65 és 70 éves kora között vonulhat vissza, de ott eleve 62 éves korukig szeretnének dolgozni a munkavállalók.

Csak az állami nyugdíjrendszerre támaszkodunk

A felmérés szerint a magyarok nagy többsége a bevételei mintegy 5 százalékát teszi félre a nyugdíjas éveire, miközben a globális kutatásban részt vevő 34 országban mindenhol nagyobb a megtakarítások aránya. A szomszédos országok közül Ausztriában 54, Csehországban 59, Szlovákiában pedig 62 százalék mondta, hogy a jövedelmük legalább 10 százalékát nyugdíj-előtakarékosságra fordítják.

"A magyar eredményeket árnyalja, hogy hazánkban a többség a munkáltatóktól és az államtól várja a nyugdíjat. Miközben globálisan a válaszadók 64 százaléka értett egyet azzal, hogy a saját felelőssége az időskori megélhetés biztosítása, nálunk a többség elutasítja ezt a gondolatot" - ismertette a Workmonitor további eredményeit Baja Sándor. A Randstad kutatása szerint hazánkban a többség hasonlóan gondolkodik a munkaképesség megőrzéséről is, elsősorban a munkáltatót hibáztatjuk, ha idő előtt alkalmatlanná válunk arra, hogy dolgozzunk.

Friss tudás kell az időskori munkavégzéshez

A magyarok többsége szerint az 55 évnél idősebb kollégák is ugyanolyan hatékonyan tudják végezni a munkájukat, mint a fiatalok, és betegszabadságot sem vesznek ki gyakrabban, mint a 35 év alatti munkatársak. "Ugyanakkor a megkérdezettek nagy része egyetértett abban, hogy az idősebbeknek már nehéz új ismereteket szerezniük, ami kihathat a munkavégzésre is" - tette hozzá Baja Sándor.

A Randstad Workmonitor szerint Magyarországon a munkáltatók 39 százalékánál van az 55 év felettiek hosszú távú foglalkoztatását célzó program, ami kicsit alacsonyabb a globális átlagnál.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk