Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Több nőt a döntéshozatalba, politikába

Az LMP úgy látja, "váratlan harcostársra akadt" az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyért felelős államtitkárában a nők esélyegyenlőségéért vívott küzdelemben, ezért arra kérik Novák Katalint, álljon ki a párt által benyújtandó országgyűlési határozati javaslat mellett.

Szél Bernadett és Schmuck Erzsébet LMP-s országgyűlési képviselők szerdán az EMMI épülete előtt tartott sajtótájékoztatójukon emlékeztettek az államtitkár által nemrég New Yorkban, az ENSZ nők helyzetét vizsgáló bizottságának ülése után elmondottakra.

Novák Katalin az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: "azt az ambiciózus célkitűzést, amit az ENSZ tanácskozásán megfogalmaztak, vagyis hogy 2030-ra érjük el a nőknek és a férfiaknak a döntéshozatalban való 50-50 százalékos részvételét, természetesen magyar oldalról is támogatni tudjuk".

A két LMP-s képviselő ezt a célkitűzést foglalta országgyűlési határozati javaslatba, Novák Katalint pedig arra kérik, mivel nem országgyűlési képviselő, nyilatkozatban álljon ki az előterjesztés mellett.

Szél Bernadett közölte: az államtitkár radikálisabb, mint az LMP legmerészebb vágyai, pártja ugyanis eddig csak a nők 30 százalékos arányát tűzte ki célul a döntéshozatalban. A Novák Katalin által megfogalmazottak elérése érdekében azonban mihamarabb el kell kezdeni a munkát - jelentette ki a képviselő, aki bírálta, hogy a kormánynak nincs női minisztere.

Schmuck Erzsébet emlékeztetett: Magyarországon van a legkevesebb nő a parlamentben, arányuk nem éri el a 10 százalékot. Mint mondta, a New York-i találkozón az egyes országok képviselői arról számoltak be, hogy az arányt kvóták kialakításával tudták növelni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk