Megjelent: 9 éve

Compass menedzser orientációs és akkreditációs rendszer a Hammel & Hochreitertől

A szakmai karrier talán a legfontosabb kérdés felnőtt életünk során. Sok is múlik rajta: szakmai kiteljesedésünk, az értelmes, alkotó közösségben való munka, valamint anyagi biztonságunk. A világ azonban folyamatosan és sokszor kiszámíthatatlanul változik és akár azon is kaphatjuk magunkat, hogy körön kívül kerültünk. Nem feltétlenül azért, mert hibáztunk, hanem azért, mert mást vár már el a céges világ, a környezet, mint eddig. Ilyenkor kell észnél lenni és jó döntésekkel új egyensúlyi helyzetbe kerülni.

Az átmeneti helyzetek megélése, kezelése, a legjobb döntés meghozatala nehéz feladat, és legtöbbször egyedüli felelősségünk a megoldás. Ez a magányosság sokszor nyomasztó, egyesek számára túlzottan is megterhelő, hiszen számtalan lehetőséget kell mérlegelnünk: kapaszkodunk, minden áron vissza akarunk kerülni, új alkukat próbálunk kötni. De választhatunk radikálisabb megoldásokat is: elhagyhatjuk a szektort, akár szakmát is válthatunk, vagy éppen életvitelt és alkalmazottból szabadúszóvá leszünk.

Rengeteg pro és kontra érv mellet az sem mindegy, mire vagyunk alkalmasak, képesek, mihez érzünk energiát, motivációt.

Mostanában talán még többen szembesülnek ezekkel a kérdésekkel, főleg a 90-es évek nagy menedzser generációja, akik a legújabb kori piacgazdaságot segítettek létrehozni, és akiket az elmúlt évekig folyamatosan helyzetbe hozott az élet. Ám a gazdaság megtorpanása, a strukturális változások új helyzetet teremtettek sokak számára, valódi dilemmaként felvetve a „hogyan tovább” kérdését:

• Ragaszkodjunk pozíciónkhoz? Keressünk a szakmán belül más cégnél, akár versenytársnál, hasonló állást? Ezt hívják csöbörből vödörbe váltásnak.

• Ragaszkodjunk a céghez és elfogadunk más pozíciót, és az ezzel együtt járó szerény, de nem sértő kompenzációt? Ez egyfajta parkoló pálya.

• Továbbra is alkalmazotti létben gondolkodjunk? Hajlandóak legyünk mind szektort, mind szakmát váltani? Ehhez persze nagy szerencse is kell, olyan szakmai és személyiség profil, amely ezt lehetővé teszi. A jó hír, hogy mindkettő fejleszthető!

• Céget alapítsunk? Ez a korábbi alkalmazotti feladatokhoz képest a világ másik oldala, sok minden szükséges hozzá, és nem biztos, hogy 40-50 évesen kell elkezdeni, a szakmai és a személyiségprofil ebben az esetben is kulcskérdés!

• Saját lábra álljunk? A korábban megszerzett szürkeállományunkat értékesítsük a piacon? Itt már csak az a kérdés, hogy a tanácsadó, a tréner, a coach vagy az interim menedzser életforma, feladatkör az, amit igazán élvezettel és jól tudunk a mindennapokban megvalósítani: az életkor legalább egyvalamire biztosan jó: bölcsebb és hitelesebb lesz az ember, és ez sokszor bizony piacképes tudás!

• A pályaelhagyást válasszuk? Így lesz a szoftverfejlesztőből biokertész, a grafikusból autórestaurátor, a felsővezetőből pék, és folytathatnánk a sort.

COMPASS a Hammel & Hochreiterrel

Az interim szó immár hosszú évek óta sokak számára egyet jelent a Hammel & Hochreiter céggel. Szakemberek ezrei, ügyfelek százai éltek az interim menedzsment lehetőségével – a klasszikus értelemben. Most más módon is választ adunk az interim helyzetekre. Olyan szakemberek, tehetséges vezetők döntéseiben szeretnénk segíteni, akik orientációt, iránymutatást, továbblépési lehetőséget keresnek, Ehhez dolgoztunk ki COPMASS menedzser orientációs és akreditációs rendszerünket.

A COMPASS küldetése, feladata, hogy teret adjon a személyes fejlődési ambícióknak, segítse újraértelmezni az egyén előtt álló lehetőségeket, és megtalálni a legjobb megoldást, legyen az a visszatérés az alkalmazotti világba, saját vállalkozás melletti döntés, vagy interimként való projekt munka.

Hogyan működik a COMPASS?

A Hammel & Hochreiter évtizedes interim és kiválasztási tapasztalataival alkotta meg azt a struktúrát, amely a belépési ponttól kezdve személyreszabottan irányítja az érdeklődő szakembereket a rendszerben. Személyes adottságot, készségek és szándékok döntik el, hogy laza, „megfigyelő” státuszban, aktívabb partneri kapcsolatban, vagy éppen a legmagasabb szintet jelentő Interim Menedzser Akadémia irányába történik-e a továbblépés. A cél minden esetben az egyén számára legjobb megoldás közös kiválasztása!

Compass információs nap

A COMPASS program információs nappal veszi kezdetét 2015. április 15-én. A 8.00-kor induló program során az érdeklődők tájékozatást kaphatnak a program jellegéről, tartalmáról, a lehetséges opciókról, illetve a helyszínen személyes konzultációkat folytathatnak a Hammel & Hochreiter szakértőivel a számukra legmegfelelőbb továbblépési lehetőségekről.

A részvételi lehetőségekről részletesebb tájékoztatást küldünk, igényét jelezze e - mailben az [email protected] címen!
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk