kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Újra Fogyatékosság-barát munkahely az Auchan

Az Auchan Magyarország Kft. 2010-ben nyerte el először, majd 2012-ben és idén újabb két évre megkapta a Salva Vita Alapítvány által alapított Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. 2010 óta évről-évre folyamatosan nő a megváltozott munkaképességű munkatársak száma az áruházláncnál, amely mostanra elérte a több mint 360 főt.

images

Az első munkatársak a dunakeszi áruház csapatát erősítették, azóta egyre több pénztár-hostess és host, árufeltöltő, eladó vagy pék, pék csomagoló, illetve növénygondozó, frissességi szerződés felelős dolgozik a vállalatnál, akiknek a munkavállalás korábban szinte lehetetlen volt. Az Auchan mind a 19 áruházában és központi egységeiben, országszerte várják a megváltozott munkaképességű jelentkezőket, a legkülönbözőbb munkakörökben.

Az Auchan Magyarország Kft., a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumának (MEF) alapító tagja és a Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés tagja, csapatai kialakításánál szem előtt tartja a sokszínűséget és a munkatársak elfogadását. Ennek köszönhetően immár harmadik alkalommal, újabb két évre elnyerte a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. Az áruházlánc a jelöltek toborzására aktív együttműködést folytat közel 50, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő alapítvánnyal, egyesülettel, szolgáltatóval és civil szervezettel. Az Auchan lehetőséget teremt minden munkatársának, köztük a megváltozott munkaképességű kollégáknak is, hogy vezetői pozícióban dolgozzanak. Akár belső karrierépítés során vagy külső pályázat útján.

„Vállalatunk jelenleg több mint 360 fő megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztat, különböző munkakörben, amely a munkavállalóink több mint 5 százalékát jelenti. Vállalatunk célkitűzése 2015-re a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában, hogy a törvényben előírt 5 százalékos foglalkoztatási rátát meghaladva, 6 százalékos foglalkoztatási arányt érjünk el, illetve hogy minden áruházunkban foglalkoztassunk hallássérült munkavállalót” – mondta el Széll Hajnalka, az áruházlánc személyzeti és szociális igazgatója.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk