kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Sokan nem tudják mi az a mobbing, pedig volt már benne részük

Sokan vannak, akik nem ismerik a mobbing kifejezést, még akkor sem ha volt már részük folyamatos verbális és lelki agresszióban. Pár héttel ezelőtt Facebook oldalunkon közreadtunk egy kérdőívet a mobbinggal kapcsolatban. Most ezek kielemzése következik.

Értékelhető különbség van az összes megkérdezett és a mobbing áldozatok válaszai között, megállapíthatom, hogy első feltevésem beigazolódott a kutatás alapján: a mobbing áldozatok körében ismertebb fogalom a mobbing.

A kérdőívet kitöltők 24 százaléka tényleges mobbing áldozat, azaz megfelelnek a szakirodalom követelményének: legalább hat hónapon keresztül és legalább heti rendszerességgel fennállt a pszichológiai terror.

A mobbing áldozatok 42 százalékánál legalább félévig, 58 százalékánál évekig tartott a támadássorozat. A 3. fejezetben ismertetett kutatások szerint 1992-ben a svéd munkavállalók 3,5 százalékára, 2006-ban a német foglalkoztatottak 2,7 százalékára becsülhető a mobbing áldozatok száma. Kaucsek György és Simon Péter 1996-os kutatásuk alapján átlagosan 8 százalékban határozzák meg a magyarországi mobbing áldozatok arányát, ami már akkor is jóval magasabb volt a svédországi értéknek (Vajda 2006.).

A szakirodalomból ismert adatokkal összevetve, kimagasló értéket eredményezett a kutatásom. A válaszokat csak az inzultusok időtartalma és gyakorisága szerint szűrtem, más kérdést nem tartalmazott ez a kérdőív, ami alapján kizárható lett volna azok a kitöltők, akik ténylegesen nem mobbing áldozatok. Feltételezem, hogy sok válaszadó keveri a munkahelyi pszichoterrort a rossz természettel, nehezen elviselhető magatartással rendelkező kollégák rendszeres zaklatásaival. Véleményem szerint ilyen eseteket is tartalmaz a 24 százalék. Második feltételezésem is beigazolódni látszik, mely szerint gyakori jelenség a munkahelyi pszichoterror. A megkérdezettek körében ez egyértelműen kijelenthető, de mivel kutatásom nem volt reprezentatív, értékei nem terjeszthetőek ki az egész sokaságra. Érdemes lenne megvizsgálni egy országos tanulmány keretében a mobbing érintettség mai helyzetét, gyakoriságát.

A mobbing során az áldozatot gyakori támadások, verbális erőszak, folyamatos intrikák érik legalább heti gyakorisággal. A válaszadók 31 százaléka nem érintett mobbing cselekményben, 24 százalék nagy eséllyel mobbing áldozat, 45 százalékuk rövidebb ideig szenvedett már munkahelyi piszkálódástól, szekálástól. A mobbing áldozatok több mint a felét – 56 százalékukat – hetente több alkalommal érték az inzultusok, 22 százalékukat heti gyakorisággal és szintén 22 százalékukat naponta.

Feltehető, hogy azok a válaszadók akiket fél évnél rövidebb ideig értek munkahelyi támadások – de azok gyakorisága naponta, hetente többször vagy hetente történt –, egy valós mobbing folyamat kezdő fázisában lehettek. Ha időben elkezd másik munkahelyet keresni az inzultált munkavállaló, akkor kiléphet még idejében a folyamatból.

Egyéb helyzetkezelési módszerként a tűrést („nyeltem”, „tűrtem”) és a jelenségről való tudomásvétel kerülését („nem foglalkoztam vele”, „nem vettem róla tudomást”) jelölték meg. Harmadik tézisemnek nem mond ellent a kutatás eredménye a munkahelyváltás és a támadókkal való szembeszállás a két leggyakoribb helyzetkezelési módszer. A válaszadók 32 százaléka felvette a harcot a mobbingolóval szemben, 30 százalék munkahelyet váltott.

A mobbing áldozatok nagyobb része – 58 százalékuk – érzi úgy, hogy nem kezelte jól a munkahelyi terror esetet, csak 42 százalék válaszolt igennel.

Azok a válaszadók, akik úgy érzik, hogy jól kezelték a munkahelyi pszichoterrort, azoknak a 44 százaléka munkahelyet váltott, 31 százaléka szembeszállt a támadókkal. Panasztételig csupán 6 százalékuk jutott el addig, hogy panaszt tegyen. Azon válaszadók majdnem harmada, akik saját megítélésük szerint nem kezelték megfelelően a mobbing helyzetet, 32 százalékuk szembeszállt a támadókkal, 25 százalékuk jelölt meg egyéb lehetőséget, ami általában a tűrést, a támadások elviselését jelenti.

A válaszadók 80 százaléka ismer környezetében olyan embereket, akik munkahelyi pszichoterror áldozatai voltak. Azok a kérdőív kitöltők, akik maguk is voltak már mobbing áldozatok, 81 százalékuk mondta azt, hogy ismer egyéb áldozatokat. A válaszadók közül 47-en nyilatkoztak úgy, hogy nem voltak munkahelyi fúrás, szekálás áldozatai, közülük 27-en (57 százalék) ismernek áldozatokat.

A 36 áldozat összesen 135 egyéb esetet ismer, ez átlagosan 3,75 főt jelent. Az összes megkérdezettek közül 120-an válaszolták azt, hogy ismernek munkahelyi fúrás áldozatokat, összesen 271 esetet jelöltek meg, átlagosan 2,3 főt ismernek. Azok a kitöltők, akik nem érintettek munkahelyi fúrás, szekálás által, 55 áldozatot ismernek, ez átlagosan 2,2 főt jelent.

A negyedik tézisem beigazolódott: aki már volt szenvedő alanya munkahelyi fúrásnak, szekálásnak, az több munkahelyi fúrás, szekálás esetéről tud. Az egy fő által átlagosan ismert esetek száma a munkahelyi fúrás, szekálás által nem érintett válaszadók körében a 5 legalacsonyabb – 2,2 fő –, az összes válaszadóra vonatkoztatva 2,3 fő az érték, a mobbing áldozatoknál a legmagasabb 3,75 fő értékkel.

Szepesiné Bozó Renáta
Miskolci Egyetem GTK humánerőforrás menedzser szakirány
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk