Megjelent: 9 éve

Drasztikus emelkedés a munkahelyi balesetekben

Tavaly kétezernél is több munkahelyi baleset volt, és 20 százalékkal nőtt a halálos kimenetelűek száma. Ezzel egy tíz éve tartó, pozitívan alakuló folyamat tört meg, mondta Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Népszavának.

Sok esetet eltitkolnak a munkaadók, de még így is egyértelműen megállapítható, hogy megtorpant a tíz éve csökkenő folyamat – szögezte le Székely Tamás. Ráadásul az információhoz a szokásosnál később, közérdekű adatigénylés útján jutott csak a szervezet a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

A szakértők szerint azért nőtt az üzemi balesetek száma, mert az elmúlt években drasztikusan csökkentették az ellenőri létszámot, így több tízezernyi munkahely marad ki a hatósági kontrollból, mert nincs rá kapacitás.

A kimutatásból kiderül, hogy bár 2010-ben 19 948 munkahelyi balesetről értesült a hatóság, a következő három évben mintegy kétezerrel kevesebb ilyen esetet regisztráltak, tavaly viszont ismét több mint kétezerrel, 19 661-re nőtt a munkavégzés közbeni balesetek száma.

A VDSZ tapasztalatai szerint a hatósági ellenőrzések számának csökkenésével arányosan sok cégnél lazult a munkavédelmi fegyelem is, nincs visszatartó erő és kontroll. Így szigorúbb, gyakoribb ellenőrzést sürgetnek.

Április 28-a, a munkában megrokkantak és elhunytak nemzetközi emléknapja, amikor egy percre világszerte leáll a munka, hogy az áldozatokra emlékezzenek.

Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk