kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

A felsőoktatás átalakítása ellen tüntettek diákok

A felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonását és minden érintett bevonásával teljes körű, érdemi egyeztetést követeltek egyetemi hallgatók és oktatók a fővárosban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) előtt szerda este tartott tüntetésen.

images

images

Forrás: MTI
A demonstrálók, akik lazán megtöltötték a Szalay utcai épület előtti utcaszakaszt, azon elvárásuknak is hangot adtak, hogy hozzák nyilvánosságra a törvénytervezet alapjául szolgáló szakmai háttéranyagokat és hatástanulmányokat.

Deák Dániel, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója szerint van egy nemzetinek mondott felsőoktatási törvény, amely azonban az egyetemek működése szempontjából "üres halmaz". Nem tudni, hogyan osztják el az erőforrásokat a fizetős és nem fizetős képzésekre, hogyan finanszírozzák az egyetemeket. Az egyetemi autonómia lelke a szabad szakválasztás, a tervezet alapján azonban erről szó sincs - mutatott rá.

Véleménye szerint monopolhelyzetbe hozott intézmények indíthatnak szakokat, a rájuk szabott feltételekkel. Az oktató a társadalmi egyeztetés megcsúfolásának nevezte, hogy a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét az intézmények csak pénteken kapták meg.

A szervezők a demonstráción "Támogasd a tüntetést!" és "Továbbra is mi akarjuk eldönteni, hogy mit tanulunk!" feliratú dobozokkal gyűjtöttek adományt. A rendezvény alatt többször felhangzott a "Szabad ország, szabad egyetem!" skandálás, és követeléseiknek a diákok sípszóval kívántak nyomatékot adni. A demonstrálók, akik többi között "Sokféle embernek sokféle oktatást, sokféle szakot, szabad vasárnapot!", "Harcolunk, hogy tanulhassunk!", "Hallgatók vagyunk, nem hallgathatunk!" feliratú táblákat és uniós zászlókat tartottak a magasba, a rendezvény után szolidaritásuk jeleként átvonultak az épületét elvesztő Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola elé, a Ludovika térre.

A szakstruktúra átalakításáról kedden tárgyalt a Felsőoktatási Kerekasztal. Az ülés után Palkovics László felsőoktatási államtitkár bejelentette: megmarad a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak a jövőben is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk