kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Kirúgták a sztrájkoló értékszállítót

Azonnali hatállyal felmondott Kuti Zsoltnak, az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDSZ) JNT alapszervezeti ügyvivőjének a JNT Security Kft. csütörtökön - tájékoztatta portálunkat a Munkástanácsok Országos Szövetsége.

images

A Munkástanácsok közleményében írtak szerint a munkáltató egy kereskedelmi televíziónak tett nyilatkozatából kiragadott mondatára hivatkozva tette ezt, amely a JNT véleménye szerint közvetlenül és ténylegesen alkalmas volt a munkáltató jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének veszélyeztetésére.

A Munkástanácsok tiltakozik az eljárás ellen, felszólítja a munkáltatót, hogy azonnal állítsa helyre Kuti Zsolt munkaviszonyát. A szakszervezeti tisztségviselők szólás- és véleményszabadságát a hazai és nemzetközi jogszabályok egyaránt biztosítják, garantálják és védelmezik.

A Munkástanácsok minden jogi segítséget megad tagszervezeti tisztségviselőjének, egyúttal szolidaritásra, támogatásra kér fel minden olyan szervezetet és magánszemélyt, akik fontosnak tartják az olyan alkotmányos alapjogok maradéktalan érvényesülését, mint a munkavállalók sztrájkhoz való joga.

Amennyiben a munkáltató mégsem állítja helyre Kuti Zsolt munkaviszonyát, úgy minden hazai és nemzetközi fórumon fel fognak lépni ennek jogos kikényszerítéséért - közölte a szakszervezet.

A munkavállalók az április 21-én éjfélkor határozatlan időre meghirdetett sztrájkot mindaddig folyatja amíg, a JNT Kft., mint munkáltató elfogadható béremelést nem hajt végre a 2015. évre vonatkozóan.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk