kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Új vezérigazgató a 4iG élén

A társaság közgyűlése új cégvezetőt választott az eddigi igazgatósági elnök - Dr. Felső Gábor - személyében - tájékoztatták portálunkat.

A szakember legfontosabb feladata a cégcsoport szintű működés támogatása mellett a 4iG nemzetközi pozícióinak fejlesztése és a K+F tevékenység további erősítése. A kinevezés határozatlan időre szól. A szakember egyúttal igazgatósági elnöki pozícióját is megtartotta. A cél, hogy ezzel a lépéssel még határozottabbá és hatékonyabbá tegyék a stratégiai és az operatív irányítási feladatok összehangolását.

Az új vezérigazgató kiemelte: az átszervezésre és a piacépítésre, valamint a fejlesztésekre fordított befektetések az idei és a következő években hozzák meg a várt eredményeket.

A közgyűlés elismerte Somlyai Gábor, a leköszönő vezérigazgató elvégzett munkáját, kiemelve a cégcsoport szintű működés megalapozását. Somlyai Gábor továbbra is ellátja ügyvezető igazgatói feladatait a társaság leányvállalatában, a Humansoft Kft.-ben.

Dr. Felső Gábor 2013 januárja óta az igazgatóság elnöke a 4iG-nél. A Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles villamosmérnöki és PhD-végzettséget, míg a Heriot-Watt University-vel közös képzésen MBA diplomát szerzett. Szakmai karrierjét 1998-ban a Vivendi Telecom Hungary Rt-nél (később Invitel Rt.) kezdte különböző vezetői megbízásokkal. 2004-től értékesítési igazgatóként a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt.-nél, 2005-től pedig kereskedelmi vezérigazgató-helyettesként az Actel Távközlési Zrt.-nél dolgozott, 2009-től a BME VIKING Zrt. vezérigazgatója - derül ki a cég sajtóanyagából.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk