Megjelent: 9 éve

Hosszú távú szakmai munkával kell javítani a társadalom nyelvtudásán

A Nyelvtudásért Egyesület felelőtlennek tartja Hiller István nyelvvizsga-amnesztiára vonatkozó közelmúltbeli ötletét, mert szerintük az MSZP oktatási kabinetvezetőjének javaslata elbizonytalanítja a Diplomamentő programban tanuló több ezer fiatalt.

images

A nyelvvizsga hiányában diplomájukat átvenni nem tudó közel ötvenezer érintett közül a 2014-ben indított Diplomamentő program több mint tízezer főt célzott meg. A nyelvismeret hiányának súlyosságát mutatja, hogy év végéig mindössze a tervezett keret felét sikerült csak feltölteni. A Diplomamentő programra jelentkezők többsége még a bemeneti feltételként megszabott alapfokú, B1-es szintű nyelvtudással sem rendelkezett - írja a portálunknak eljuttatott anyagban a Nyelvtudásért Egyesület.

A Diplomamentő program számos szervezési nehézséggel indult, ráadásul a programgazda Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) által mereven kiosztott képzési keretszámok sok esetben messze nem követték a valós igények földrajzi megoszlását. A Nyelvtudásért Egyesület, a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete és a programban résztvevő képző intézmények jelzéseire válaszul a Nemzetgazdasági Minisztérium 2015 elején bejelentette a program módosítását és meghosszabbítását.

Az alacsonyabb szintről induló, immár hosszabb tanfolyamok további 4-5 ezer fő számára kínálnak lehetőséget arra, hogy jobbára munka mellett, kitartó tanulás árán pótolják a korábban, 10-12 éven át tartó tanulmányaik során meg nem szerzett nyelvtudást.

A Magyar Szocialista Párt által a nyelvvizsga-követelmény ideiglenes felfüggesztéséről megfogalmazott javaslat egyrészt az ő erőfeszítéseik értelmét kérdőjelezi meg, másrészt elbizonytalanítja az oktatás jelenlegi résztvevőit. Mindezt egy olyan időszakban, mikor a korábban kétkedők számára is világossá vált, hogy az idegennyelv-ismeret a rugalmas elhelyezkedés és a munkaerő-piaci alkalmazkodás nélkülözhetetlen eleme - áll a sajtóközleményben.

A Nyelvtudásért Egyesület szerint mélyreható szakmai elemzéssel kell feltárni annak okait, hogy az európai összehasonlításban az átlagosnál magasabb nyelvóraszámok ellenére miért kerülnek ki tömegesen a közoktatásból indokolatlanul gyenge nyelvtudású diákok, és az egyetemi évek alatt javulás helyett miért romlik széles rétegek nyelvtudása. A valódi, hosszú távú megoldás kimunkálásához érdemi szakmai munkára, problémaelemző kutatásokra, az oktatáspolitika oldaláról pedig – pártállástól függetlenül – a valós helyzettel való szembenézésre van szükség - zárul az egyesület közleménye.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk