kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Orbán: a cél, hogy megérje Magyarországon dolgozni

A 2016-os költségvetés és a bevándorlás is szóba került a Kossuth Rádiónak adott miniszterelnöki interjúban. Mindenki léphet egyet előre – így jellemezte a 2016-os költségvetés tervezetét.

„Magyarország stabilan gyarapodik, tervezhető a fejlődése, ezért a kormány olyan költségvetésre törekszik, amelyet az a gondolat jellemez, hogy mindenki léphet egyet előre: személyesen is, a családja is, a települése is, a munkahelye is, a vállalkozás, ahol dolgozik és maga az ország is” – mondta a kormányfő.

Aki szerint a cél az, hogy minél inkább megérje dolgozni Magyarországon, és 2018-2019 környékén 3 százalék alatt legyen a munkanélküliség, mert az gyakorlatilag teljes foglalkoztatottságot jelent. Ehhez a büdzsé tervezetében is szereplő adócsökkentés szerinte egy eszköz, mert azzal egyre több embert tudnak bevinni a munkaerőpiacra.

Az adócsökkentés pedig maga is béremelés – hangsúlyozta Orbán Viktor, majd megemlítette, hogy tervben van a közigazgatásban dolgozók életpályarendszerének elindítása, és komoly tárgyalások folynak a szociális ágazatban dolgozók életpályamodelljéről is.

Fontosnak nevezte, hogy a gazdaság végre eljutott oda, hogy július első hetére elfogadott jövő évi költségvetése lehet Magyarországnak, ami a kiszámíthatóságot, tervezhetőséget szolgálja.

Európa határainak megvédése kapcsán a miniszterelnök úgy fogalmazott: „nem lehetünk olyanok, mint egy lukas sajt, hogy ki-be járkálnak a határainkon”.

mno.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk