kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Világpremieren a duális képzés

Meg kell felelni a digitalizáció kihívásainak az oktatásban, ugyanakkor fenn kell tartani a hagyományos tanár-diák viszonyt - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető telefonon nyilatkozott az M1-nek a lettországi Rigából, ahol az ázsiai és európai oktatási miniszterek találkozóján vesz részt, és a duális képzési modellt mutatta be.

A találkozó legfontosabb kérdései között a digitalizáció kihívásait említette, azt, hogy az internet világában miként lehet a technikai fejlődést maximálisan kihasználva oktatni úgy, hogy ne személytelenedjen el az oktatás, megmaradjon az a fajta tanár-diák, professzor-diák viszony, amelynek személyiségformáló hatása van, és a tanulás elengedhetetlen része - mondta a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy milyen fogadtatása volt a duális képzési modell bemutatásának, Balog Zoltán úgy válaszolt: "nagy meghökkenést keltett", amikor elmondta, hogy a magyar egyetemek milyen gyorsan reagáltak. Kiemelte: a 40 szóba jöhető egyetemből 27 szállt be a képzési rendszerbe, az első meghirdetés után 432 vállalatnál több mint 1100 diák kezd úgy szeptemberben, hogy egyúttal munkahelye is van.

A duális képzésben az oktatási intézmények elméleti és a vállalatoknál folytatott gyakorlati képzés párhuzamosan történik. A duális felsőfokú képzési formában a vállalatok és a felsőoktatási intézmények együttműködési megállapodást kötnek a képzésről, továbbá a cég és a hallgató külön munkaszerződést is köt. A hallgató havonta minimálisan a minimálbér 60 százalékát kapja díjazásként a vállalattól.

Az emberi erőforrások minisztere kitért arra is: találkozott Navracsics Tibor európai biztossal, és átadta neki a magyar országjelentésre vonatkozó, oktatással kapcsolatos helyesbítéseket. Szavai szerint az uniós jelentés "rossz számok, régi adatok és részben félreértések" alapján tesz negatív megállapításokat, miközben vannak benne pozitív elemek is. Fontosnak nevezte, hogy kapcsolatban vannak a bizottsággal, és korrigálják azokat a megállapításokat, amelyeket adott esetben Brüsszel nem jól lát, és készek megtárgyalni azt, amit az unió problémának tekint.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk