kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Fontosabb idén az üdülés a cafeteriában

Évekig az étkezés támogatása volt a legnépszerűbb cafeteriaelem. Néhány éve azonban beelőzött az egészségmegőrzés. Ez a juttatási terület idén is megőrizte első helyezését - derül ki egy friss kutatásból.

A portálunknak eljuttatott, 2015 tavaszán készült, nem reprezentatív kutatásban munkáltatókat, munkavállalókat, szolgáltatókat kérdeztek arról, hogyan, milyen alapelvek mentén változtatnák meg a jelenlegi rendszert.

A felmérés - mely szándékosan nem a meglévő juttatási elemekre kérdez rá, hanem egyedi költési célok széles palettájára - 436 visszajelzés alapján készült el. A közreműködők 31 százaléka munkavállalóként, míg 53 százaléka munkáltatóként nyilatkozott.

A cafeteriatrend.hu weboldal 2010 óta évente elvégzi azt a felmérést, amellyel a cafeteriarendszer jövőbeli sláger elemeit kívánja megismerni.
- A kitöltött kérdőív értékelésekor az első meglepetés most is az volt, hogy a megkérdezettek mennyire felelős gondolkodással nyilatkoznak - mondja Fata László cafeteria szakértő.

Fata László
A munkáltatók juttatási gyakorlatát évek óta figyelemmel kísérő szakértő szerint idén sem a kedvezményes adózás lenullázása volt a fő irány.
Különösen érdekes következtetésre juthatunk, ha a 2015-ben beérkezett információkat összevetjük az előző évek eredményeivel.

Az idei évben nagy meglepetést az üdülés, pihenés támogatásának felemás előretörése okozott. A fontossági sorrendben tavaly hetedik helyen végzett költési cél idén már a dobogóra került, bár az adó mértéke alapján elkészített listán nem szerepel az élbolyban.

Mi legyen a jövő kínálatában?

Ha a TOP 10 támogatandó felhasználási területet nézzük, akkor érdekes tendenciákat tapasztalhatunk. Az évekig első helyen szereplő étkezést már korábban is megelőzte az egészségmegőrzés. Ez a felhasználási terület az idei kutatásban is megtartotta, megerősítette a pozícióját.
Emellett a korábban már említett üdülés lépett négy helyet előre.
A tavalyi évhez képest kevésbé fontosnak ítélték a válaszadók, hogy az adókedvezmények az orvosi ellátást, kezelést támogassák, de kívánt adókedvezmény mértéke alapján felállított listán a harmadik helyezést érte el ez a költési cél.

Fontossági sorrend a jövő cafeteria-rendszerében

Költési célok, melyekhez szükséges támogatást biztosítani az adórendszerben (zárójelben a 2014-es helyezés):

1. Egészségmegőrzés (1-2.)
2-4. Étkezés támogatása (3-5.)
2-4. Gyógyulás (gyógyszerek, készítmények, segédeszközök) (1-2.)
2-4. Üdülés, pihenés (7.)
5-6. Gyermek iskolakezdésének támogatása (3-5.)
5-6. Önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás (6.)
7. Gyógyulás (kezelés, orvosi ellátás) (3-5.)
8. Helyi közlekedési bérlet (8-9.)
9. Munkába járás közigazgatási határon kívülről (8-9.)
10. Munkavégzéshez szükséges képzések (10.)

Az adó mértéke

Az előző lista azt mutatta, hogy mely elemek támogatására van nagy szükség. A felmérés azonban arra is kitért, mely elemeket tennék adómentessé a felhasználók, és melyekhez tudnak elfogadni kedvezményes (bár magasabb mértékű) adófeltételeket.

A következő listában aszerint rendezték sorba a juttatásokat, hogy melyeknél adja a legnagyobb támogatást az adórendszer (zárójelben szintén a tavalyi helyezések):

1. Egészségmegőrzés (2. )
2. Étkezés támogatása (1.)
3. Gyógyulás (kezelés, orvosi ellátás) (3.)
4. Gyógyulás (gyógyszerek, készítmények, segédeszközök) (4.)
5. Önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás (5.)
6. Munkavégzéshez szükséges képzések (8.)
7. Gyermek iskolakezdésének támogatása (6.)
8. Lakáshitelek támogatása (10. feletti )
9. Munkába járás közigazgatási határon kívülről (7.)
10. Helyi közlekedési bérlet (9.)

Itt a tízes lista új szereplőjeként jelenik meg az elmúlt időszakban különösen sok figyelmet kapott lakáshitel törlesztés támogatása.
Emellett a két listát összevetve látható, hogy a válaszadók magas adókedvezményt várnának az egészség, gyógyulás körbe tartozó mindenféle költési célhoz - tájékoztatták portálunkat.

Az üdülés támogatása azonban bár fontos támogatandó területként jelenik meg, mégsem kerül erre a listára. Ebből Fata László azt a következtetést vonta le, hogy a felhasználók akár magasabb adóterhet is el tudnak képzelni mellé.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk