Egyszer csak találkoztam önmagammal

Mik voltak a jelek, hogy ideje lesz egy sabbaticalnak? Hogy született meg a döntés?

Egyre nagyobb motiválatlanság ütötte fel a fejét a mindennapjaimban. Azt vettem észre magamon, hogy fáradt vagyok, nincs kedvem semmihez és hamar beleunok a munkámba és úgy összességében mindenbe. Persze a mindennapi frusztráltságom kihatott az életem további területeire is: párkapcsolatomra, baráti viszonyaimra és persze arra, hogy alapból nem voltam magammal megelégedve.

Hanoi, Vietnám

A döntés úgy született meg, hogy visszanyúltam egy régi tapasztalatomhoz, amikor 26 évesen nekivágtam egyedül Angliának, mindent itthon hagyva. Bár akkor élni mentem ki, de tudtam, hogy egy drasztikus környezetváltozás, az hogy kiszakítom magamat a szokásos kerékvágásból majd hozzásegít ahhoz, hogy jobban rálássak magamra és az itthoni életemre. Azt láttam, hogy annyira bedaráltak az itthoni helyzetek, munka, játszmák. Ez elég drasztikusan hangzik és van is a sabbatical elején egy „leszokási folyamat”, de egy pár hét után már sokkal tisztább az ember elméje.

Mik voltak a tervezés lépései? Mennyiben más a felkészülés egy olyan valakinek, aki ezzel a témával foglalkozik? Esetleg mi az, ami kimaradt?

A tervezés része, azaz az, hogy ki mit csinál a sabbatical alatt abszolút egyéni és persze attól is függ, hogy ki milyen célt tűz ki maga elé. Számomra az volt a fontos, hogy feltöltődjek, a jelenben éljek, leváljak a szürke hétköznapokról, új tapasztalatokat szerezzek önmagammal és a külvilággal kapcsolatban és hogy új élmények és inspirációk érjenek. Nekem ezeket egyértelműen egy hosszabb utazás adja meg.

De mint említettem a kívánt sabbatical minden egyes egyén számára más és más köntösben érkezik meg: van aki elvonul egy buddhista kolostorba, önkéntes munkát vállal, kitanul egy másik szakmát, könyvet ír, vagy csak simán aktívan pihen otthonában és több időt tölt szeretteivel.

Vietnam, helyi néni, akiknél sokat ettünk

Első sabbaticalos elutazásom nem volt tudatosan megtervezve. A legutóbbi már sokkal inkább; ez persze annak is köszönhető, hogy a sabbatical jótékony hatásaival és népszerűsítésével aktívan elkezdtem foglalkozni kollégámmal, Csuport Lászlóval már egy ideje. Coachként, legutóbbi utam során már egyértelmű volt például, hogy meghatározzak célokat az út alatt, és hogy figyeljem magamban a változásokat és az élményeket, amik érnek.

A tervezés gyakorlatilag a fizikai, mentális és lelki felkészülésről szól. A fizikai felkészülés alatt értem a repülőjegy vásárlást, papírok beszerzését (vízumok, biztosítás, oltások stb.), itthoni projektek lekerekítését, érintettek értesítését, pénzügyek rendbetételét és tervezését, lakásunk kiadását. Mentálisan és lelkileg automatikusan készülünk, hisz azzal, hogy valahol elvarrjuk, szüneteltetjük az itthoni életünket, ezek a folyamatok bennünk is szimultán lezajlanak. Itt már elkezdődik a leválás az itthoni életünkről. Nagyon fontos ez a fázisa a sabbaticalnak, és érdemes rá figyelmet és időt szentelni, mert már azzal sok változás elindul bennünk, hogy az itthoni projektjeinket lezárjuk, az addigi megszokott komfortunkat elengedjük. Emellé társul a tudatos lelki és mentális felkészülés a sabbatical céljának meghatározásával és azzal, hogy figyeljük magunkban a változásokat a tervezés fázisa alatt.

Tudta-e már az elején, hogy a mostani útjával mi lesz a cél?

Igen, az volt a cél, hogy feltöltődjek, a jelenben éljek, leváljak szürke hétköznapokról, új tapasztalatokat szerezzek önmagammal és a külvilággal kapcsolatban és hogy új élmények és inspirációk érjenek. De hozzá kell tennem, hogy a cél sokszor átalakul és a végén valami olyan tapasztaláshoz jut az ember, amire abszolút nem számított….például útközben vettem észre két fontos dolgot, amit tesztelt is ez az út rendesen: hogy meg kell tudnom jobban bízni az emberekben (és persze magamban is) és hogy a jelenbelevéshez elengedhetetlen az elengedés.

Vietnám, teliholdkor mécseseket árultak

Mennyire sikerült ezt a célt megvalósítani? Néhány benyomást, fontos pillanatot felvillantana az utazásból, melyek a sabbatical szempontjából fontosak voltak?

Abszolút. Ezért is volt fontos számomra, hogy egy olyan helyre utazzak, ahol a szokások, a kultúra, a környezet teljesen másképpen működik, mert úgy gondolom, hogy az, amivel nem találkoztunk még, és amire még nincsen egy bejáratott viselkedésünk, az tudja megmutatni úgy igazán egy új oldalunkat, rejtett képességünket vagy egy viselkedésmintát, amit addig nem vettünk észre magunkban. Én Dél-Kelet Ázsiától megkaptam ezeket a számomra nem hétköznapi új impulzusokat. Nem értek volna tapasztalások, ha nem figyelek arra, hogy nyitott legyek, mert különben alapból elzártam volna magamat több szokatlannak számító dologtól.

Említettem hamarabb, hogy egy nem várt új célként a bizalom került többször előtérbe az út alatt. Erre egy nagyon jó példa az volt, amikor Kambodzsában útban Phnom Penh felé leállt a buszunk a semmi közepén. Összesen négy külföldi utazott a buszon, mindenki más helyi volt, és senki nem beszélt angolul. Azt már tudtuk, hogy több ázsiai országban másképpen működik a rendszer egy ilyen esetben, mint Európában (ahol küldenek egy új buszt); itt a buszsofőrnek kell valahogyan megoldani a helyzetet. Ha van valahol a közelben szerviz, akkor szerencséje van, ha nem, akkor meg….Isten igazából nem tudom, hogy mi a megoldás ilyenkor. Nálunk szerencsére megoldódott úgy a helyzet, hogy betolták a férfi utasok a buszt és egy idő után, többszöri próbálkozásra beindult.
Érdekes volt látni, hogy a kambodzsaiak végig nevetgélték az egészet. Jókat mulattak azon, hogy égett szag van a buszon és, hogy már megint leállt a motor. Nem aggódtak. Én az elején bosszús voltam, mert szerettem volna odaérni Phnom Penhbe még világosban, mivel állítólag az utak nem olyan veszélytelenek este. Viszont be kellett látnom és el kellett fogadnom, hogy most „ez van”. Valahogy csak működnek a dolgok az országban (még ha nem is úgy, mint otthon), és majd lesz valami. Így ütötte fel magát a bizalom és az elengedés bennem...

Ebben a történetben nekem az volt az egyik fő tanulság, hogy ha egy ilyen helyzetben nyugodt maradok és rábízom magamat „az élet folyására”, akkor ennek gyümölcseként itthon egy hétköznapi kihívással szemben már nagyobb bizalommal és nyugalommal fogok tudni belemenni egy adott helyzetbe.

Összességében az ehhez hasonló élmények - amik kiszakítottak a komfortzónámból - és a helyiekkel, más utazókkal való találkozások azok az események, amik behozták számomra a változásokat; azt hogy másképpen nézek magamra és a világ dolgaira.

Mennyire sikerül ténylegesen kikapcsolni, kilépni a mókuskerékből egy ilyen út során? Mennyire szükséges ehhez messzire elmenni, nem csak kilométerekben, hanem tapasztalásokban, életformában?

Nálam idő kell ahhoz, hogy teljesen leálljak, és ne zakatoljon az elmém a problémákon, mindennapi kihívásokon, időpontokon, programokon. Én úgy láttam, hogy olyan 3 hét után már elég laza voltam, nálam a megszokott 1-2 vagy 3 hetes szabadságok nem tudják elérni ezt a célt. Szépen lehetett látni a folyamatot, hogy az elején még rengeteget terveztem, hogy mit kellene megnézni, mikor ébredjünk, mikor utazzunk tovább, aztán 1 hónap után már tényleg napi szinten hoztuk meg a döntéseket a párommal. Ez hihetetlen nagy kötetlenséget ad, hisz impulzíve, jelenben hagy élni (ami az egyik nagy célom volt).

Khao Sok, Thaiföld, bambuszból ittunk

Az, hogy milyen messzire szeretne menni az ember földrajzilag és tapasztalásban szerintem abszolút egyéni és persze annak a függvénye, hogy az életében hol tart az ember. Azt gondolom, hogy ha valaki elmegy a városában például egy helyi cigánygyerekeket támogató szervezethez önkénteskedni sabbaticalja alatt, akkor abban is megtalálhatja azokat a fejlődési pontokat, kihívásokat, amire neki éppen abban az életszakaszban szüksége van.

De ez persze, mint ahogy a kérdésben is van, nem csak földrajz. Életformát bárhol tudunk váltani és tapasztalatok érhetnek minket nap mint nap; itt inkább az a kérdés, hogy azok az élmények, amik tapasztalatokká fejlődhetnek bennünk eljutnak-e hozzánk; felfigyelünk-e rájuk a hétköznapi pörgésben? Vagy itthon, a mindennapokban függetleníteni tudjuk-e magunkat a körülményeinktől, környezetünktől? Egy sabbatical alatt eltompulnak ezek a környezeti hatások, mert jobban elkezdünk figyelni önmagunkra, így lehetőségünk nyílik, hogy bekukkanthassunk egy új világba és ezen keresztül új lehetőségekbe. És akkor egyszer csak a sabbatical alatt találkozik önmagával az ember...

Mi az, amit hazahozott magával erről az útról? Mennyiben változik meg adott esetben hozzáállása dolgokhoz az ottani tapasztalatok nyomán?

Egy nyugodt, kiegyensúlyozottabb önmagamat hoztam haza rengeteg tapasztalattal és élménnyel. Az az érdekes, hogy a tapasztalások és annak a felismerése, hogy változtam később jött ki, már amikor itthon voltam, hiszen elkezdtem az itthoni megszokott helyzetekben találni magam, és azt kellett tapasztalnom, hogy zsigerből nem úgy reagálok rájuk, mint 3-4 hónappal előtte. Ez az a hatalmas változás, amit meg tud adni egy sabbatical.

Mennyire van meg a veszélye annak, hogy az ember nagyon gyorsan visszaesik a mindennapokba? Meddig tart ki egy ilyen feltöltekezés?

A változások, amik végbementek bennünk mindenképpen megmaradnak, vagy az elhatározások, tudatos döntések, amik a sabbatical közben vagy után születnek. Amikor elmegyünk hosszú szabadságunkra, elkezdünk töltődni, és idővel egyre erősebbek leszünk, emellé társulnak az élmények által összeszedett tapasztalások önmagunkkal és a világgal kapcsolatban. Amikor fel vagyunk töltve, jobban a középpontunkban élünk; bátrabbak, határozottabbak, energikusabbak és pozitívabbak leszünk. A sabbatical alatt összeszedett erővel meg tudjuk végre hozni magunknak azokat a változásokat és elhatározásokat, amik felé amúgy nehezebb lenne elköteleződni. Sőt még azt is megkockáztatom, hogy a mindennapjainkban nem is jutna igazán eszünkbe egy olyan merész döntést meghozni, mint amikor sabbaticalon vagyunk. Ebben a tudatállapotban megszületett döntések nagyon erőteljesek tudnak lenni.

Thaiföld, vezetőnkkel forrásvizet szerzünk

Már maga az, hogy valaki „kiveszi magát a rendszerből” és elmegy sabbaticalra, önmagában egy merész lépés és már ennek a döntésnek köszönhetően is beindulhatnak azok a folyamatok, amikről fentebb beszéltem.

A mindennapok árnyéka viszont annyiban jelen van a sabbatical után, hogy az energiánk, a pozitvitás, az a nagyobb lendület el tud illanni idővel Erre is fel lehet tudatosan készülni; ki lehet építeni előre stratégiát, hogy el tudjunk határolódni azoktól az impulzusoktól, amik itthon elveszik az életerőnket.

Blogbejegyzésében írta, hogy a visszatérést is meg kell tervezni, mennyire ment ez nehezen?

Pont az volt érdekes ebben a tapasztalásban, hogy nem készültem fel rá. Azt gondoltam, hogy 3 hónap után, ennyi pihenés és inspiráció után fejest ugorhatok az itthoni életemben. Hát tévedtem. Saját példámon kellett megtapasztalnom (és amúgy ez nagyon jó, hogy így volt), hogy a visszajövetelre igen is kell időt és energiát szánni.

Itt is lejátszódik az a folyamat, csak fordítva, mint ami a sabbatical elején van. Igen is fokozatosan és tudatosan vissza kell szoktatni magunkat az itthoni életünkhöz.

Ha például éppen az volt a cél, hogy a folyamatos tervezést, szervezettséget lehessen elengedni, akkor a visszatérés után ez el is veszhet, hiszen a hétköznapokhoz ez a szervezettség itthon elengedhetetlen? Vagy éppen az időleges "más állapoton" van a hangsúly, amit tudjuk, hogy nem lehet hosszú távon megtartani?

No igen, ez egy örök dilemma, hogy a kint felszedett sok jót hogyan tudjuk az itthoni életünkben alkalmazni…Én úgy látom, hogy a szervezést és a tervezést nem tudjuk nagyon kihagyni az itthoni életünkből. Amikor szervezzük a mindennapi életünket, vezetjük a mini és nagy projektjeinket, akkor elveszítjük a fókuszt önmagunkról, mert nem magunkra figyelünk, hanem a határidőkre, feladatokra és sokszor arra, hogy mások elvárásainak megfeleljünk. Sabbatical alatt ez megfordul. Itt nincsen semmi külső elvárás (vagyis érdemes így megszervezni a sabbaticalunkat), csak az, amit mi támasztunk magunknak. Ezzel a külső elvárások fala leomlik körülöttünk és egy nagy lépéssel közelebb tudunk kerülni önmagunkhoz. Így ebben az állapotban megélt élmények már sokkal inkább rólunk és nekünk szólnak, sokkal mélyebben bele tudnak épülni személyiségünkbe.

Kambodzsában így szállítanak

Amikor ilyen intenzitással vagyunk önmagunkkal, akkor egyre inkább megértjük, hogy mik azok az értékek, amik igazán fontosak számunkra. Ezeket a felismeréseket nagyon nehéz már visszavonni. Sabbatical megadja, hogy megtapasztaljuk ezt, és ha más nem a későbbiekben vissza tudjuk helyezni magunkat ebbe az életérzésbe.

Ez annyiban kell, hogy egy tudatos munka legyen, hogy észre kell tudnunk venni, hogy tényleg elengedtük-e az otthoni berögződéseket. Simán belecsúszhatunk abba, hogy úgy töltjük el a sabbaticalunkat, hogy ugyanazokat a köröket, elvárásokat teremtjük meg magunknak, hisz ezek képviselik valahol a mi komfortzónánkat és sokszor ebben tudjuk értelmezni magunkat. Erre oda kell figyelni: célszerű tudatosan elgondolkodni, hogy mik azok a visszahúzó erők az életünkben.

Mi a három legfontosabb dolog, amit hazahozott coachként erről az útról?

Jelenlevés, elengedés és a pozitivitás.