kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

A magyar cégek is érdekeltek a coachképzésben

Jelentős hazai cégek, köztük a Samsung, a Mol, a Bosch, az ELMŰ, a Decathlon, és kisebb vállalkozások is fogadták gyakorlatra az ELTE üzleti coachképzés végzős hallgatóit.

Báthory Németh Andrea, az ELTE coachképzés vezetője tájékoztatása szerint a második végzős évfolyam hallgatói posztgraduális képzés keretében tanulják ezt a szakmát, előzőleg a legkülönbözőbb területeken szereztek diplomát. A hallgatók a gyakorlat keretében átlagosan 2-3 coaching folyamatot végeznek a cégeknél az egyetemi konzulensek folyamatos támogatásával. A végzetteknek szervezés alatt áll további coaching együttműködés az ELTE Alumni és az érdeklődő cégek között - tette hozzá.

Közölte, a coaching jelentőségét a vállalati kultúra és hatékonyság javításában és az egyéni élethelyzetek nehézségeinek megoldásában Magyarországon is egyre többen ismerik fel. A coaching mint szakma egy üzletember, állampolgár teljesítményének, tanulásának és fejlődésének elősegítésével foglalkozik. Az üzleti coaching pedig a vállalat menedzserét támogatja abban, hogy a napi feladatokon túl fejlessze saját maga és beosztottai tudását, ezáltal magasabb szintű szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek, de mindenekelőtt képes legyen egyensúlyban tartani a munkahelyi és a magánéletét.

Az Internatinal Coach Federation (ICF), a világ legnagyobb szakmai szervezetének adatai szerint a cégek világszerte 2,5 milliárd dollárt költenek coachinra, amely az informatika után a második leggyorsabban növekvő üzletág.

Az üzleti coachképzés 2013 indult az ELTE-n, a Magyarországon még mindig újnak számító szakma oktatása 2015 szeptemberében is folytatódik. A Magyarországi Coachszervezetek Szövetsége (MCSZ) szintén 2013-ban alakult meg hat magyarországi coach szervezet közreműködésével.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala

2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk

Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk