Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 9 éve

"Az időm megtervezése a legnagyobb kihívás"- egy nap az SAP HR-vezetőjével

HR-vezetők munkanapját bemutató sorozatunkban ezúttal Horváth Krisztina, az SAP Hungary Kft. HR-igazgatója egy hétfői munkanapját mutatjuk be a HR Portal olvasóinak. People Week, egy formálódó shortlist, egy több száz fős konferenciahívás és sok más egyéb teendő.

Hétkor a telefonom ébresztőjére kelek. Bár nem vagyok nagy kávéivó, mégis egy adag koffeinnel indítom a reggelt. A készülődés közben megnézem az emaileket, mi történt a hétvégén. Már nem tudom megtenni azt, amit régen, karrierem elején, amikor „csak” 100 ember HR vezetője voltam, hogy az irodába érve kezdjem a napot. Sok HR business partnerrel dolgozom közösen, a világ több országából, alkalmanként a tengerentúlról is. Átnézem a mára tervezett feladatokat: most kivételesen, könnyű napnak ígérkezik a hét első napja.

08:19
Indulás a Graphisoft parkban lévő SAP irodába, az autóban megejtem a nap első telefonját; egy ma kiküldendő belső levél részleteit egyeztetem. Munkám során 90 százalékban vállalaton belüli, 10 százalékban külső érdekeltekkel dolgozom együtt.

08:32
Már két kolléga bent van a HR-osztályon, kopognak a billentyűk. Beköszönök, majd gyorsan én is a géphez ülök. A reggeli időszak az egyik kedvencem. Fél 10-ig, míg be nem indul az élet, számos feladatot el tudok intézni. Nekem az a kihívás, hogy jól tervezzem az időt, hiszen számtalan menedzserrel vagyok kapcsolatban, akikkel személyesen is találkozni kell, és eközben a többi HR-vezetői munkát szintén el kell látnom.

09:34
Elindulnak a tervezett megbeszélések. A hét első három-négy napjára időzítem a „meetingeket”, konferenciahívásokat, így ha valaki bejön egy új témával, előfordul, hogy egy hét múlva tudunk csak nyugodtan leülni beszélni. A délelőtti tematikában szerepel egy konferencián való részvételünk végső ellenőrzése, az egyetemi együttműködési programunk státusz egyeztetése. Az idei kulcstémák között nem csak a tehetséges fiatalok megtalálása szerepel az SAP számára, hanem a munkavállalók fejlesztése, és az ezzel kapcsolatos képzési metodikák finomhangolása is, szinte minden másnap foglalkozom ezen ügyekkel.

12:06
Az ebédidőt több éve a munka szolgálatába állítottam, az egyes területek vezetőivel gyakran étkezés közben tekintjük a közös feladatokat. Ám most a HR csapattal költjük el közösen az ebédet a vállalati kantinban. Ilyenkor, az aktuális munka ügyek mellett mindig előkerülnek az otthon történtek, ki mit csinált a hétvégén. Zsófi kolléganőmtől például megtudtam, hogy miként érdemes szappant főzni.

12:50
Gyors telefonálások az irodámban. A megbeszélések alatt nem veszem fel a telefont, így ha van egy kis szabad időm, visszahívom azt, akivel nem tudtam beszélni. Ránézek az emailekre is, a nap felénél járok, és már közel 40 új üzenetet találok. Szerencsére közel a negyedével nem kell foglalkoznom.

13:39
Egy évenkénti globális program hazai tartalmáról egyeztetek kolléganőmmel. Bár júniusban lesz, már most körvonalazzuk a részleteket az ún. People Week HR-es része kapcsán. Munka lesz bőven, ugyanis idén az eseményt a közép-kelet európai országokban is felügyelem, így több csapattal dolgozom együtt.

Ezt követően gyors felkészülés a következő találkozóra: a fejlesztőközpont vezetőjéhez megyek, hogy áttekintsük, HR oldalról miként tudjuk támogatni egysége közelgő 10 éves évfordulóját. A többnapos rendezvénysorozat egyik eleme lesz, hogy megmutatjuk a munkahelyünket. Ám most nem a gyerekeket, hanem a szülőket invitáljuk meg, hogy lássák, hol dolgozik felnőtt fiúk, lányuk. Én leszek majd e programelem háziasszonya.

16:20
Rendszeres találkozóim egyike a toborzásért felelős kolléganőmmel. Tavaly indítottuk el a cég történetének legnagyobb létszámbővítését, de most nem az aktuális folyamatokról, hanem a duális képzési programról beszélgetünk. Számtalan jó jelentkezést kaptunk, formálódik a ’shortlist,’de pár nap még hátravan a jelentkezési határidőből. Hamarosan kiderül, kik lesznek a szerencsések: a programban német diplomát lehet szerezni az infokommunikáció terén, külföldi gyakorlati képzésre lehet szert tenni, és a tandíjon felül még ösztöndíjat is állja a cég.

17:00
A regionális, ún. all-hands konferenciahívás kezdete. Több százan csatlakoznak, hogy meghallgassák, hogyan teljesített az SAP az első negyedévben a tizennégy országot tömörítő régióban. A jókedv érezhető, három számjegyű bővülést ért el a felhőértékesítés a régióban. Az egyik hazai sales-es kolléga is prezentál.

17:45
Folytatom a munkát az asztalomnál, a dolgozói részvényprogram van éppen terítéken.

18:17
Az átlagosnál korábban tudok végezni. Szükség is van rá, szüleim elutaztak és meg kell náluk etetnem a macskát. Ha ez most nem lenne, sietnék edzésre, vagy a barátokkal találkoznék. Rápillantok a mai napi eseményekre a naptárban: ma is örömömet leltem a munkában. A HR-ben azt szeretem leginkább, hogy soha sem unalmas, nagyon szerteágazó. Klisészerű, de igaz: nekem a szépsége a kihívása. Ma már nem fogom megnézni az emaileket, a magánéletre is hagyok időt.

23:57
Lefekvés, az éjjeli szekrényre teszem a kikapcsolt telefonom.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk